A keddi Zalaegerszeg-Budafok NB I-es bajnokiján történt a baki – vette észre a 444.hu. 

„Adásban? Bocsánat!” – A  közmédia vezérlőjéből elszólta magát valaki meccsközvetítés közben, hogy titokban szurkolókat engedtek be az NB I-es bajnokira

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A novemberben életbe lépett korlátozások értelmében a különböző sporteseményeket csak zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül lehet megtartani. 

Ennek ellenére az OTP Bank Liga 30. fordulójában, a Zalaegerszeg és a Budafok keddi meccsén a háttérzaj már a járvány előtti időkre emlékeztetett

– írja a 444.hu. És ez valószínűleg nem csak hangeffekt lehetett, mert az M4 közvetítésében tisztán hallani, ahogy a mérkőzés 5. percében a vezérlőből valaki azt mondja:

A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessék meg érte őket, kösz.

Az is hamar egyértelművé vált, hogy egyszerű elszólásról van szó. Pár másodperccel később ugyanis ugyanaz a hang a következőket mondja:

Adásban? Bocsánat!

Közben pedig jól hallhatóan zeng a ZALA-EGER-SZEG skandálás.

A videót ITT nézheti meg.

Egyébként úgy tűnik, hogy a csapatra hathatott a lelkesítés, hiszen a Zalaegerszeg hazai pályán 5-0-ra győzte le a kieső helyen álló Budafokot. 

A meccs után a ZTE ultrái közöltek egy képet arról, ahogy a játékosok odamentek hozzájuk a stadion sarkába, ami alapján kívülről szurkoltak:

ÓRIÁSI GYŐZELEM, A ZTE-CSALÁD GYŐZELME! Kintről végigbuzdítva a Csapatot 5:0-ra legázoltuk a Budafokot. Megmutattuk, hogy kinek van helye az NB1-ben! Szép volt fiúk! MEGDOBBANT A ZTE-SZÍV!

Közzétette: ZTE 1920 – 2021. április 20., kedd

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Bezzeg a nyugdijas nenit megbuntettek mert nem volt rajta maszk kozteruleten.
O1G kegyeltjei meg egy ejnye-bejnyet se.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
A vírus ugyanúgy kivételezik a focidrukkerekkel és a focistákkal, mint Orbán, nem kapják el még egymástól sem.
Pálinkás Pál
@nezelodo: nem unjátok még ezt a vírus baromságot?...ebbe fogtok belehülyülni...nem baj, majd nyáron röhögök rajtatok ahogy fulladoztok a maszkokban 35 fokban, a napsütötte szabadban...
Yoda69
Bezzeg a nyugdijas nenit megbuntettek mert nem volt rajta maszk kozteruleten.
O1G kegyeltjei meg egy ejnye-bejnyet se.
Nyírfa
Szerencsére olyan hülyék, hogy mindenben lebuknak.
Gazella
Móre... a pór nem hülye... csak tehetetlen..
Pálinkás Pál
@Horizont azt hová nem mehetek,sorold gyorsan...de olyan is legyen benne ami érdekel.. mozi színház nem hoz lázba...medencém van a kertben...mellesleg majd meglátjuk mit szól a korlátozásokhoz az unió..úgy hogy " fertőzés " szempontjából mindegy hogy oltva vagy...úgyhogy meglátjuk ki fog röhögni..
CsipkeRózsa
@Shikari: " Mivel a kormányrendelet, ami a külföldi emberek beutazását szabályozza, kivételként tekint a vallási programra érkezőkre,"

Mutatják is a zsidókat, nézd meg, hátha megkedveled őket:

444.hu/2021/04/15/ha-itt-lenne-a-csodarabbi-gyorsan-eltunne-a-covid
nezelodo
@Pálinkás Pál: De én személy szerint unom, meg a rendkívüli helyzetet is. Téged lehet, hogy nem fenyeget a fertőzés, nem találkozol a hozzátartozóiddal, ha igen csak étkezéskor, és akkor is messziről csúzlival etetnek.
Málna
Ebből az elszólásból még véletlenül sem az derül ki, hogy beengedték volna a szurkolókat.
Pálinkás Pál
@nezelodo: engem is nagyjából annyira fenyeget ,mint egy átlagos, egészséges embert... nagyjából influenza szinten...és tényleg...bő húsz éve lázas sem voltam...pedig közben volt egy H1N1.-...akkor még nem mertek a politikusok ekkora hisztit csinálni,mint most.,.
nezelodo
@Pálinkás Pál: Látod én sem, az influenzát is csak hírből ismerem. Viszont van a családban fiatal felnőtt az eü. határ területén dolgozik, sosem volt ilyen beteg, mint most, és a két gyereke szintén súlyos tünetekkel lett beteg. Ja és egy tesóm belehalt. A családon kívüli környezetemben is van néhány halott, negyvenes éveiben járó is. Az tény, hogy nem ismerjük a korábbi évek hiteles halálozási adatait ugyanezen évszakokban.
Pálinkás Pál
@nezelodo: nagyjából vagy ötször idelinkeltem az elmúlt 5 év halálozási adatait ,heti bontásban.../ hivatalos KSH dokumentum /...semmivel nincs nagyobb halálozás...sőt...és ugye a KSH-t nem vádolhatjuk azzal hogy a kormány ellen dolgozik...de le se szarta senki...inkább hisztek a hazug politikusoknak..meg a kilóra megvett " szakértőknek " mint a saját szemeteknek, az adatoknak...úgyhogy ezek után bátran röhöghetek a rettegőkön...az megvan hogy az oltás nem gyógyszer?...olyan nem létezik vírus ellen...csak egy katalizátor, ami igyekszik immunreakciót kiváltani...persze akinek gatya az immunja, annak mit indítana el a vakcina?...és általában ezek az emberek halnak bele...
CsipkeRózsa
@Shikari: A vallási okokból való gyülekezést nem én írtam a törvénybe, v. a rendeletbe. Az előírás szerint, a vírust nem vették figyelembe.
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem fertőzték le a falut, már elutaztak pár napja. A többi helyen kik fertőzik a településeket. Pécsváradon kik fertőztek, hogy minden második ember megfertőződött?
Lehet, hogy ott a keresztények.
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Elmész a büdös francba! Mikor voltak ennyire tele a kórházak, mikor vezényeltek minden orvost, ápolót egyetlen osztályra, megszüntetve ezzel a járóbeteg ellátást? Senki nem megy jókedvébe kórházba. Mikor volt ilyen titkolózás, hogy katonákat vezényeltek kórházakba, nehogy bármilyen infó kikerüljön? Mikor kellettek hűtőkonténerek, mert a kórházi hűtőkapacitás kevés, a krematóriumok meg nem győzik a halottégetést. A KSH is állami intézmény, mért ne lehetne manipulálni, amikor minden manipulálva van.
Pálinkás Pál
@Macskaszem: te igenhülye...a KSH...mivel ahogy mondod,állami intézmény..az lenne az érdeke hogy sok halott legyen...amúgy meg gyengeelméjű barátom...az orvosok vezénylése cirkusz...mert vírus ellen nincs gyógyszer,gyógymód---így teljesen mindegy hogy egy, vagy négy orvos áll az ágyadnál! ami meg a hírzárlatot illeti,az valóban nem véletlen...de nem a vírus az oka!
CsipkeRózsa
@Shikari: Ezzel azt mondod, hogy Pécsváradon a keresztény emberek terjesztették a vírust, ezt mondtam én is. A szerencse nem játszik be a terjesztésbe, tudod, a zsidók mind megkapták már az oltást.
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Linkelgethetsz akármennyit, a fertőzésveszély fennáll. Amíg sokan vannak hozzád hasonlók, akik nem értik még mindig, hogy a maszkkal egymást védjük, addig marad is a veszély! Ezzel időt adtok a vírusnak, hiszen amíg továbbadható (igen, te is fertőzhetsz, akár tünetmentesen is!), addig van lehetősége alkalmazkodni és kialakul(hat)nak a veszélyesebb, akár az oltásnak is ellenálló változatok.
Úgy látszik, a 25 ezer halott nem elég nektek, hogy kinyíljon a szemetek, mert nincs még minden ember környezetében legalább egy elhunyt vagy komoly beteg :(
Emmersson71
@Málna: Nem a faszt nem!!!
Szövegértés zéró!

"A jobb oldalon fölül* szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessék meg érte őket, kösz."

FÖLÜL, érted..FENN!!!
Szerinted az HOL A FASZBAN lehetett, a környező házak tetején???
Pálinkás Pál
@Emmersson71: tudod mit abból a 25 ezerből mutass 200 embert aki nem volt aggastyán, beteg, vagy mindkettő..segítek mutass 200 aktív korút, akit a covid vitt el!
Nyírfa
@nezelodo: 15.11

Ezt most el kellett képzelnem! :)
Emmersson71
@Pálinkás Pál: A Covid olyan, mint egy katalizátor, beindítja, felgyorsítja a folyamatot. Gyengíti az immunrendszert, így a meglévő és egyébként kezelt diabétesz vagy magas vérnyomás igen gyorsan halálos lehet.
EZT nem fogod fel, csak lököd a statisztikát.
Emmersson71
@Shikari: Ne mááár! A kínai sem???
Akkor a faszért nyomja annyira Orbán és bűnbandája?!
Pálinkás Pál
@Emmersson71: aha...nem érdekel van oltás, oltassátok be magatokat,utána meg lehet csöndbe maradni...vazze egy év alatt 3-szor annyian halnak éhen,mint idáig ebben a szarban...azért nem kiabáltok...persze azon nem lehet keresni,mint ezen...
csak úgy....
@Shikari: egy erös szög és egy darab kötél megoldaná a problémáidat...,te nem unod még,hogy mindenben te vagy,vagy akarsz lenni az okosabb a szerény tehetséged ellenére!? növel,itt a "propin" kívül mikor volt utoljára dolgod?
tibim,te egy önkielégítös vergödszke típus,aki szintén veri-veri ...,ha azt viktor és a fidesz úgy kívánja..
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Miért, te kiabáltál, hogy éhen halnak? Hol, egyébként? Nem jellemzően kis hazánkban, de nem is Európában.
Én annyit tudok az ügyben tenni, hogy segítek a szűkebb környezetemben, és alapítványoknak adakozom. Te mit teszel?

Azt pedig ne felejtsd el, hogy azok az emberek a Covid fertőzöttektől függetlenül, azok mellett halnak meg, nem helyettük - tehát érvnek qrvára szar, hogy felhozod az éhezőket vagy bármely csoportot, melyek tagjai a Covid előtt is veszélyben voltak.
Tehát igen, 3x annyian halnak éhen, mint a Covidosok, de itt nem a "vagy", hanem az "ÉS" kötőszó érvényes!
Pálinkás Pál
@Emmersson71: most okoskodsz...ha ennyire belemegyünk...magától a covidtól nem lehet meghalni...csak a szövődményeitől..vazze, ennyi erővel mondhatnánk hogy mindenki rákban hal meg..mert minden élő emberben vannak rákos sejtek,amik boncolással kimutathatók..mint a covid...itt egy adalék a sok halotthoz
" Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten már konkrét adatokat is hozott ennek alátámasztására. Mint mondta, Magyarországon a statisztikának volt része olyan elhunyt is, aki közlekedési balesetben hunyt el és halála után a koronavírust is kimutatták a szervezetében. "
tehát...a világon majdnem mindenhol így számolnak..mindegy mibe halsz bele..ha egyszer is bármi közöd volt a koronához, covid halott leszel...ezzel hogy úgy mondjam, nem kicsit hülyének néznek titeket!
Emmersson71
@Shikari: Én nem nyomok semmilyen oltást..nekem nyomta be egy csinos leány a bal karomba ;)
Én nem agitálok, nem beszélek rá vagy le egy oltásra/ról senkit. Legfeljebb kérdezek. A kérdésemre pedig nem várok választ,azt várom, hogy gondolkodjon el a kérdésen a másik! Ez az ő érdeke is.
Ezen túl esetleg még segítek néhány adattal, hírrel, cikkel és tapasztalattal. Aztán úgy dönt, ahogyan akar -oltat, nem oltat; kínait akar vagy amerikai, vagy mást..esetleg mindegy neki..mert igazából nekem is mindegy.

Egyet ne feledj, OV mondta: a tények makacs dolgok!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Sőt, alapvetően minden halál oka szívmegállás és fulladás ;)
Pálinkás Pál
@Emmersson71: látod ebben is tévedsz...a halál oka mindig az agy vérellátásának megszűnése...:)
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Mert az szállítja az oxigént ;)
CsipkeRózsa
@Shikari: Olvasom és hallgatom az orbáni szövegeket, ott azt mondják, hogy az oltással lehet csak védekezni a fertőzés terjedése ellen. Megy a reklám, oltakozz, oltakozz.
verőce21
@csak úgy...: (17:19) Te egy velejéig aljas, hazug ember vagy!
CsipkeRózsa
@Shikari: 14:49

Aki beoltatta magát, mehet az igazolvánnyal rendezvényekre, meccsre, teraszokra beülhet, azért mert nem fertőz.
csak úgy....
@verőce21: ezt te,mint fideszes trafikos mondod vagy ismerjük egymást a lyceum utcából!? én csak az itteni ismeretségünk alapján veszlek titeket egy kaptafára...,
egy csináld magad fölszerelés neked is használna!
csak úgy....
@verőce21: a másik,-hogy ha én "velejéig aljas, hazug" ,akkor mit csinál orbán a több mint 25 000 halottjával, neki mit írsz kedves szépet majd!?
verőce21
@csak úgy...: Téged is egy kaptafára kellene húzni!
Nem hiszem, hogy bárhonnan is ismersz!

Az olyan emberre, mint te, csak legyintenek bárhol, azt mondják bolond. A Falu Bolondja!
ómió
@Horizont: A bünti nem focival, szabályszegéssel összefüggő! Efftársilag másképp van?
Aki Én
@Málna: Önzetlenül segítek neked, rászorulónak:
,,A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessék meg érte őket, kösz."
Azt tippelem, megpróbálod bután megmagyarázni, ahogy szoktad.
Málna
@Emmersson71: A "jobb oldalon fölül" nem jelenti azt, hogy stadionon belül voltak, pláne nem azt, hogy beengedték őket. Szövegértés?
És igen, simán fel is mászhattak valamire.
Málna
@Aki Én: Nincs rajta mit magyarázni, vagy bent voltak a stadionban, vagy nem, vagy beengedték őket, vagy nem. Nem derül ki ebből.
kokopelli
@csak úgy...: ...képzeld el azt,hogy mi lenne akkor,ha pl. a Gyurcsány lenne a "pohos" helyében,és
"egy az egyben" azt csinálná,amit a "csuti" most csinál ill. csináltat! Talán "Budapest Néró-ja"-ként emle-
getnék a fidesz történelemkönyvében!? Az Orbán intuició-ját csodálom! "A másodperc tört része alatt ké-
pes két dolog közül a ß@rabbikat kiválasztani!"..nem hiába tanítta őt a Soros!?Lehet,hogy bosszúból? (;-)
Aki Én
@Málna: Az operatőr azt mondja ott vannak. Pont! Nincs okunk mást gondolni. Hogy te belemész az ostoba magyarázkodásba, az egy dolog.
kereső
Mert mi a különbség??? , aközött, hogy a stadionon belül- avagy a kapun kivül orditottak, lihegtek egymás szájába, nyakába? Szerintem semmi. A rend őrei hol a francban voltak? Bezzeg a magányos éjszaki sétálót, a fedél nélkülit rögtön büntették 180 ezerre. Qrva ország!! Meg vészhelyzet, meg rendkivüli jogrend, meg 67 ezres stadioni nézősereg.
Emmersson71
@Málna: Aha..mosakodj még :)
A vezérlőben lévő pedig véletlenül szeppen meg :D
Aki Én
@Emmersson71: ...és a fán lógó szurkolókért aggódik :)
Aki Én
@Emmersson71: ...meg nyomozás is ezért indult :)
Málna
@Aki Én: Mit mond az operatőr, hol vannak? Bent a stadionban, mert beengedték őket? Ugye hogy nem?
Málna
@Emmersson71: Ez nem bizonyítja az igazadat.
Aki Én
@Málna: ...én sem hiszem. Szerintem a távoli drukkerekért aggódik :)
...marha!
Málna
@Aki Én: Értelmezni kellene a szöveget. Tudom, hogy nem az erősséged, dehát ezért vagyok itt.:-)
folt
@Yoda69: tegnap, 11:21

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”
Málna
@Emmersson71: Nem. De mindegy, gondolj, amit akarsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.