Szerhij Rebrovot, a bajnok Ferencváros vezetőedzőjét választották a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének legjobb edzőjévé.

Rebrov lett a szezon legjobb edzője
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ukrán szakember irányításával a zöld-fehérek sorozatban harmadszor végeztek az élen, ráadásul a szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak.

Az M4 Sporton rendezett RangAdó-díjátadón a tréner elmondta, egyértelműen ez volt a legnehezebb idénye, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként zárt kapus mérkőzéseket rendeztek, és a szurkolók hiányában nem volt könnyű motiválni a játékosokat a maximális teljesítményre. Hozzátette, szerencsére a futballistái az elmúlt évek alatt már megtanulták, mi az, amit elvár tőlük, és elképzeléseit "csukott szemmel" is tudják teljesíteni.

Rebrov köszönetet mondott a klubvezetésnek, amiért lehetővé tette egy olyan keret kialakítását, amelyben folyamatos volt a versenyhelyzet a futballisták között minden poszton.

Az élvonal legjobb játékvezetőkének járó elismerést – a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának döntése értelmében – Bogár Gergő vehette át, míg az NB I felfedezettje Schön Szabolcs lett az MTK-ból, aki a következő szezont már az észak-amerikai ligában (MLS) érdekelt FC Dallas csapatában kezdi meg.

A RangAdó díjátadón hét férfi kategóriában hirdet győztest az MLSZ: az év játékosa, az év felfedezettje, gólkirály, az OTP Bank Liga legjobb edzője, a legjobb játékvezető, a legszebb gól és Fair Play-díj. Három kategória (az év játékosa, felfedezettje és edzője) végeredménye a klubok szavazatai alapján dőlt el, minden csapat részéről a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott 3-3 személyre kategóriánként.

Kedden 20.30 órakor a Fair Play-díj nyertese és a gólkirály veheti át az elismerést, míg szerdán 20.30-kor a legjobb játékosnak és a legszebb gólnak járó különdíj talál gazdára.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.