A héten a Nemzeti Sport számolt be róla, hogy az egyik magyar sportlövőnek pozitív lett a doppingeredménye egy külföldi versenyen – írja a 24.hu.

Hihetetlen botrány a sportlövőknél – szándékosság állhat a doppingügy mögöttFotó:MTI/Kovács Tamás

Ezt követte aztán az a hír, miszerint

Péni István bejelentést tett a szövetségnél, amiért az indiai világkupán valaki járt a szállodai szobájában

Péni egy videófelvételt küldött a magyar szövetségnek, amiben az látható, hogy valaki (a gyanú szerint Sidi Péter) engedély nélkül bemegy a szállodai szobájába, majd 45 perc múlva távozik – írja az Index.hu.

A szövetség is közölte, hogy 

a felvételen Sidi Péter volt látható, akinek fel is függesztették a versenyengedélyét

Eddig egyedül Sidi nyilatkozott, aki annyit mondott, hogy le van döbbenve, ügyvédhez fordul és neki tiszta a lelkiismerete.

A Borsnak most Pekler Zalán edzője, Kisvárdai István nyilatkozott.

Pekler és Péni nem voltak hajlandóak Indiában Sidivel együtt kiállni a döntőre, mivel úgy vélték, hogy utóbbinak szabálytalan a fegyvere, ennek elég komoly nemzetközi visszhangja lett.

Kisvárdai a Borsnak elmondta, ő is ott volt a szerdai elnökségi ülésen, ahol lejátszották az újdelhi szállodában készült felvételt, és szerinte jól beazonosítható, ki ment be Péni szobájába (a három-három férfi és női versenyzőn kívül Péni István édesapja és az egyik lány apukája tartózkodott Indiában). Mondott azonban mást is:

Az ülésen elhangzott az is, hogy Péni B-vitaminjába kerülhetett dopping. A honi szövetség rendőrségi feljelentést tett. A felvételt megküldi a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek és a Nemzetközi Sportlövő Szövetségnek, utóbbit Sidi felfüggesztéséről is tájékoztatta. Péter korábban az én tanítványom is volt, fantasztikus karrier áll mögötte. Sajnálom, hogy egy ilyen csúnya üggyel érhet véget a pályafutása

- mondta Kisvárdai.

Forrás: 24.hu, Index.hu, Bors.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sgl
@Pokróc: pia, nyugtató, szedáló gyóCCerek, stb.
De ez bűntett, nem dopping.
Pokróc
@sgl: Akkor a kocsmában a józsibácsi jó sportlövő lenne majd szólok neki :-))
sgl
@Pokróc: Az a bűntett, hogy betörtek Péni lakosztályába és veszélyeztették életét, hiszen bármit belekeverhettek volna a kajájába, italába.
Sőt versenyzői pályafutását veszélyeztete aki ezt tette.
Szóval ez nagyon csúnya, Sidinek vége.
Pokróc
@sgl: Az valóban nem szép dolog .Ejnye ,ejnye :-((
Rockxy
"szándékosság állhat"
node kérem!
véletlen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.