A kormányfő morózus és rosszkedvű. Erről ma reggel a Kossuth Rádióban beszélt a szokásos interjújának a végén. Szoboszlai Dominik ugyanis nem lesz tagja a 26 fős magyar keretnek az Európa-bajnokságon.

A saját magát futballokosnak tartó miniszterelnök az Európa-bajnokságok kapcsán azt mondta, hiába vagyunk társrendezők, most morózus és rosszkedvű.

A futballokos Orbán Viktor most "morózus és rosszkedvű" a szövetségi kapitány döntése miatt Székesfehérvár, 2009. június 14. Orbán Viktor a Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna zárónapján a székesfehérvári Sóstói Stadion edzőpályáján. MTI Fotó: Beliczay László

Éppen nem vagyok nagyon boldog. Végre fölemelkedett egy magyar csillag a világ labdarúgásának égboltjára, arra készültem már hosszú hónapok óta, hogy éles meccsen is láthatjuk őt, és most kiderült, hogy vissza kellett utaznia Németországban vagy nem is tudom hova

- nyilatkozta Orbán annak kapcsán, hogy pár napja kiderült, Marco Rossi szövetségi kapitány végső keretében nem kapott helyett a sérüléséből lábadozó Szoboszlai Dominik.

A kapitány úgy döntött, hogy nem szerepelteti, talán majd ősszel,

szóval most egy ilyen morózusabb, vagy nem is tudom, rosszkedvűbb állapotban vagyok

Hozzátette:

hogy Szoboszlai nem játszik, ez mindent átértékel

A magyar válogatott július 15-én, 18 órától Portugália ellen kezdi meg az Eb-szereplést. Június 19-én Franciaország, 23-án Németország lesz az ellenfél. A magyar csapat pénteken 20 órától Ciprus ellen játszik felkészülési meccset.

Forrás: 444, Blikk

Címlapkép: MTI / Beliczay László

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Portugál, francia és német, még Szoboszlaival is lepkefingok vagyunk.
Talán Ciprust hozzuk döntetlenre vagy esetleg egy gyenge győzelemre. Így leszünk jók 6 pontra.
csipetke
Utálom a focit,nem is értek hozzá,de ez a kép orbánról kb 50 kg-al ezelőtt készült...
Gauntlet
@namihami: Ciprus edzője bevallotta hogy egy csomó játékosa hiányzik és sok fiatal lesz. Így nem nehéz győzni!
Giovanni Alba
Nem értek a focihoz, nem is kedvelem nézni sem, de azt nagyon nem értem, hogy egy kormányfő hogyan lehet ennyire rabja a hobbijának? De ha már így alakult, miért nem sakkozik inkább, mint Kádár? Többen, többször, több helyen felvetették már, sokkal kevesebbe fájna nekünk. Egy főállású politikushoz jobban is passzolna.
kokopelli
@namihami: Utána kellett néznem,hogy ki az a Szoboszlai,holott minden héten megnézam a Bundesligát!
(Szövetségi Bajnokságot)...A lipcsei csapat,ahol ő játszik eddig a "paternoszter" egyesületekhez tartozott! (;-))
Néro
A szívem szakad meg , hogy a Mini rosszkedvű. Hogy rohadnál meg a kibaszott kurva fociddal együtt. A 30.000 halottad miatt bezzeg nem szomorkodtál.
Józsipapa
Az MLSZ nevezze ki szövetségi kapitánynak Orbánt...aki amúgy mindenhez ért...
egy polihisztor...ha kell, akkor virológus
infektoolôgus, ...böllér...mezei jogász...
statisztikus...blöffölő...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.