A 444.hu számolt be arról, hogy több mint két éve, 2019 áprilisában döntött úgy a kormány, hogy 3,9 milliárd forintot ad az akkor még épülő nemzeti stadionban, a Puskás Arénában kialakítandó múzeumra, ami Puskás és az Aranycsapat történetét mutatja be.

Milliárdok mennek el a Puskás múzeumra, de az sehol – a hagyaték meg persze még mindig Felcsúton
Kép: Puskás Akadémia

A lap szerint a tervek arról szóltak, hogy a

Puskás Kiállítási Központ 2020. áprilisában nyílik majd meg, és a 2020. júniusában a Puskás Arénában megrendezendő Európa-bajnoki mérkőzéseken már a külföldi szurkolókat is megismerteti a különleges labdarúgó életével

De a kiállítás mostanra sem készült el. A kormány a Terror Házát működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt bízta meg 3,9 milliárdért a múzeum kialakításával. Ehhez képest most májusban kötöttek szerződést a kiállítás kialakítására 1,9 milliárd forintért.

A 444 megkereste a közalapítványt, hogy miért nem nyílt meg a múzeum, és mikor fog.

A COVID-19 koronavírus-járvány az elmúlt közel másfél évben komoly nehézségeket okozott, olykor szinte ellehetetlenítve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által végzett feladatok elvégzését.  A járvány miatt a Közalapítvány számos tervezett programját, rendezvényét, eseményét, képzését el kellett halasztani. Sajnos több, például éppen az Ön kérdései által érintett Puskás Kiállítási Központ munkálataiban érintett munkatársunk is megbetegedett. A kiállítási központ megnyitásának időpontja emiatt későbbi időpontra tolódott

- írták válaszukban.

A kiállítást tervezett megnyitása 2020 április volt, a járvány csak egy hónappal korábban jelent meg Magyarországon, az előkészítésre bőven volt idő. És még több idő lett, mert az Európa-bajnokságot elhalasztották egy évvel, most nyárra.

Az európai közbeszerzési értesítőből derült ki, hogy a Schmidt Mária által vezetett közalapítvány 1,9 milliárd forintos megbízást adott a Torter e-Design Kft.-nek és a nagy kedvenc Visual Europe Project Kft.-nek a Puskás Kiállítási Központ kialakítására. A szerződést idén május 20-án írták alá.

Melynek több feladata is volt:

- Egyedi múzeumi installációk gyártása, beépítése 1560 m2 és az ehhez szükséges egyéb esetleges építési munkálatok.

- A főbb feladat többek között 15 méter magasságban tárgyakat folyamatosan mozgó gépészeti megoldást tartalmazó installáció kivitelezése és legalább 330 m2 hátulról megvilágított, széles formátumú, zöld technológiájú nyomdagéppel nyomtatott poliészter anyag telepítése, legalább 130 folyóméter hosszúságú minimum 2 méter magas alumínium profilból épített világító falak építése és legalább 300 m2 kiállítási installációként műgyanta padló telepítése.

- IT stukturált hálózat kiépítése aktív és passzív eszközök telepítésével kompletten minimum 500 végpont kiépítésével,

- Beltéri LED RGB LED fal telepítése és beüzemelése 150 m2 felületen és egyéb audiovizuális rendszer telepítése. Nyertes ajánlattevő főbb feladata többek között minimum 100 db hangszóróból álló hangosítástechnikai rendszer telepítése és indukciós hurok telepítése és Creston vezérlőrendszer telepítése és 1 db 32”-os képátlójú érintőképernyő telepítése és több monitorból álló digital signage rendszer telepítése.

A közalapítvány nem válaszolt ugyanakkor egy fontos kérdésre:

átkerül-e a felcsúti Puskás Akadémiából a legendás futballista és az Aranycsapat tagjainak felhalmozott hagyatéka a nemzeti stadionba.

Két, egymásnak ellentmondó szempont van, hogy hol kellene lennie a Puskás-hagyatéknak, mindkettőt magáénak tudja Orbán Viktor.

A miniszterelnök 2012-ben azt nyilatkozta a Puskás Akadémia honlapjának, hogy

Nekem még van egy álmom; a Puskás Intézet. Sok adományunk közül az egyik, hogy csaknem a teljes Puskás-hagyatékot mi őrizzük, és szeretnék egy olyan intézetet, amiben helyet kap a könyvtár, a múzeum, a tárgyi emlékek, a szakmai anyagok. 

A Puskás-hagyaték két részletben került Felcsútra. Előbb 2011-ben, amikor Orbán Viktor maga is részt vett az addig Spanyolországban őrzött, majdnem 20 ládányi emléktárgy Felcsútra érkezéséről szóló sajtótájékoztatón, sőt, Puskás özvegytől megkapta a Helsinkiben nyert olimpiai aranyérmet is.

A másik nagyobb Puskás-hagyaték lényegében megőrzésre került Felcsútra. Azt a szaknévsoros Bodnár György vette meg 2006-ban, amikor egy angol aukicósháznál bukkant fel árverésre. Hogy ne kallódjon el, Bodnár 40 millió forintért és Magyarországra hozta. Azt mondta:

ha megújul a Puskás Stadion, és ott lesz egy megfelelő múzeum, ahol kellő gondossággal kezelik majd a tárgyakat, akkor felajánlja erre a célra az Angliában megvett hagyatékot.

Bodnár eredeti kívánságát tiszteletben tartva azt mondták:

a tárgyak nagy részét az új Puskás Ferenc Stadionban fogjuk kiállítani

Most úgy állunk, hogy 2019 novembere óta már van új Puskás-stadion, de múzeum még nincs, a hagyaték pedig Felcsúton van.

Forrás: 444.hu 
Címlapkép: Puskás Akadémia

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
A magyarok nagy részének már tele van a batyuja ezzel a focibuzisággal. Orbán nem veszi észre magát, hogy ő nem a foci országos elnöke vagy lobbistája lenne? A miniszterelnök feladata az egész nép jólétének a megteremtése a feladata - elvileg.
RonaGyuri
nyugi sok adóforint elfolyik még addig!!! =))
tudode
A Puskás hagyatéknak valójában a SPORTMÚZEUMBAN lenne a helye, villogva több objektumban a Puskás nevével annak, aki hiába művelte a focit, az élet iskolájában SPORTSZERŰÚSÉGBŐL karó, és KOPÁS lett az oberkodásának a vége!!!
.
----- Orbán harminc éve a KISZ -ben
www.youtube.com/watch?v=v6I4bRJyqxY
.
""""Ez az Orbán KISZ titkár gyerek. Már harminc éve is jól átvette a kommunisták,- beszélnek a semmiről. Jövőre-jelenre nézve. Lopnak, csalnak, hazudnak. Orbán jól megformált pince kommunista. Lop, csal, hazudik.""""
--------------------------
.
Nem történikj/nt egyéb, mint a hatalom birtokosaként kiöntött a fürdővízével az egész országot!
.
.
namihami
A kiállítás még a Holdban.
De az ára már biztos helyen...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.