A németek elleni Eb-búcsú (2–2) után az MLSZ közleményben köszönte meg a magyar szurkolók szenzációs buzdítását.

Az MLSZ így köszönte meg a szurkolóknak a feledhetetlen támogatást

Fotó: KAI PFAFFENBACH / POOL / AFP

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége köszönetet mond a magyar válogatott szurkolóinak a feledhetetlen támogatásért, melyet az Európa-bajnokság mérkőzései során nyújtottak a nemzeti csapatnak. A futball iránt elkötelezett szurkolók egyértelműen hozzájárultak a magyar nemzeti válogatott felemelő szerepléséhez, ezért mindenkinek köszönet jár, aki valamilyen módon kivette a részét a csapat buzdításából.

A magyar szurkolók a világjárványt követően kiemelkedő és feledhetetlen hangulatot teremtettek a Puskás Arénában és a müncheni helyszínen. A budapesti szervezés mellett igazán büszkék lehetünk arra a hamisítatlan futballhangulatra, amely eddig leginkább a mi fővárosunkban volt tapasztalható az Európa-bajnokság során. A magyar válogatott mérkőzéseit milliók követték televízión, a szurkolói zónában és országszerte kivetítők előtt is. A fantasztikus hangulat beköltözött a családokba, otthonokba: Marco Rossi csapatának találkozói eddig a 2021-es év legnézettebb műsorai.

Az MLSZ elnöksége köszönetét fejezi ki a szurkolóknak a nemzeti csapat támogatásáért, és bízik abban, hogy a jövőben is számíthat szurkolóinak a szenvedélyes és sportszerű biztatására!”

Forrás: nso.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
A Lottózóban ma azt mondta a kislány a pult mögött - beszélgetve egy valószínűleg törzsvendég mélymagyarral -, hogy ő azért örül, hogy vége már a hypenak. A már de 11-kor nem szomjas hungarista fejű csak nyomta a Hazaffy dumát, mire a leányzó türelmét vesztve odaszúrt neki, hogy akkor miért a németekre fogadtál?!
Hatalmas életkép volt :)

Ps.: Én kaparóst vettem és visszanyertem az árát ;)
Néro
Én meg köszönöm a Sikert , Sikert és Sikert. Ja , kiestek . Mindegy akkor az a Siker , Siker és Siker csutilanban minden Siker.
Akkor még bele lehet ölni pár száz milliárdot pár tetű gazdagodására. Na az a Sikerük.
Emmersson71
A Lottózóban ma azt mondta a kislány a pult mögött - beszélgetve egy valószínűleg törzsvendég mélymagyarral -, hogy ő azért örül, hogy vége már a hypenak. A már de 11-kor nem szomjas hungarista fejű csak nyomta a Hazaffy dumát, mire a leányzó türelmét vesztve odaszúrt neki, hogy akkor miért a németekre fogadtál?!
Hatalmas életkép volt :)

Ps.: Én kaparóst vettem és visszanyertem az árát ;)
teuton57
Szenzacios BUZdItas??? Haaaat ez igaz. Elöször azt skandaltak: Buzi franciak!, aztan Münchenben meg: Buzi nemetek! Es a "szurkolok" közül minimum 18at le is tartoztattak, mert nem szurkolni mentek, hanem balhet csinalni... Erdekes, hogy Pesten minden rendben volt a balhezassal, a rendörseg oda sem mert menni...
istván irén
Sportszerű??? a huhogás a buzizás sorolhatnám .A baj ott van hogy az mlsz ezt meg köszönte. Van még lejjebb???
csak úgy....
ezzel a szurkoló gárdával,nem csodálkoznák ha egyszer sikerülne kiverekedniük egy nemzetközi eltiltást...,volt már rá példa,persze akkor is más lenne a hibás!
így van,ha a prolinak az agyára megy a nacionalizmusa..
vitriol
Orbán távolmaradása a mérkőzéstől kedvező hatással volt a magyar játékosokra s ezt egy szokatlanul jó játékkal igazolták. Még az sem rontotta le a teljesítményüket, ahogy a szurkolók a maguk részéről hozzáadták a tőlük telhető legbunkóbb biztatásukat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.