Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a Mandinernek adott interjújában közölte a döntést, amelyről a 24.hu is beszámolt.

Csányi: az MLSZ fellebbez az UEFA büntetése ellen
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nagy vihart kavart az utóbbi napokban az UEFA döntése, amelyet a magyar szurkolók viselkedése miatt szabott ki az MLSZ-re. A büntetés szerint három zártkapus mérkőzés és 100 ezer eurós bírság vár a magyar szövetségre, most azonban Csányi a Mandinernek elmondta: fellebbeznek majd a döntés ellen.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerdán még úgy fogalmazott, hogy majd idejében reagál a történtekre, csütörtökön viszont már a Mandinernek adott interjújában elmondta, fellebbeznek majd a döntés ellen – írja a 24.hu.

Az MLSZ elnöke elsősorban a magyar stadion méltatásával foglalkozott, de idővel kitért a büntetés-témára is. Elmondta, hogy még várják az UEFA részletes indoklását, de az MLSZ mindenképpen fellebbezni fog a szervezet határozata ellen.

Rendkívül igazságtalan, hogy néhány ember tette, viselkedése miatt több tízezer, a futballért rajongó szurkoló kényszerül a stadionon kívülre. Remélem, végül minden szurkoló megérti, hogy akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár diszkrimináció vagy rasszizmus esetén

– nyilatkozta.

Forrás: 24.hu, mandiner.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Sanyóca, ne kavard a sz@rt, mert csak még büdösebb lesz!...
ómió
"Haladóink" meg majd súlyosbításért!
namihami
Akkor az UEFA most belátja majd bűneit, meggyónja és penitencia gyanánt nekünk adja az az Európa Bajnokságot?
Ennyit számít, ekkora befolyással bír a Csá... az Orbán a nemzetközi fociéletre IS? Akkor, hajrá, következik a VB.
silber13
@durbincs: Kuss neked, te román Cloaca Maxima!!:-)))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.