Madarász Dóra szombati búcsúja után vasárnap Póta Georgina is kiesett, így egyesben nem maradt versenyben női asztaliteniszező a tokiói olimpián.

A gyermeke tavalyi születése miatt hosszú időt kihagyó Pótának az első fordulóban nem kellett mérkőznie, a második körben pedig verhetőnek tűnő ellenfelet kapott a svájci Rachel Moret személyében.

Olimpia: Póta Georgina kiesett az asztaliteniszezők női versenyéből

Póta Georgina játszik a svájci Rachel Moret ellen a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia asztalitenisz-bajnoksága női egyesének második fordulójában a Tokiói Fővárosi Sportcsarnokban 2021. július 25-én

Fotó, címlapkép: MTI/Illyés Tibor

A találkozó első két szettjében kiélezett csatát vívtak a felek, ám mindkét szakasz végjátkában Moret koncentrált jobban. A harmadikban Póta jól kezdett, 6-4-re is vezetett, utána viszont elveszítette a "fonalat", így a svájci egy lépésre került a sikertől.

A kétszeres Európa-bajnok magyar a negyedik szettben jó játékkal szépített, az ötödiket viszont nagyon rosszul kezdte. Moret ez utóbbiban már 8-1-re elhúzott, riválisa azonban nem adta könnyen magát, felzárkózott, sőt, 9-9-nél utolérte a svájcit, aki azonban a következő két pontot megnyerte, ezzel pedig a mérkőzést is.

A 36 éves magyar játékos a meccs után elmondta, szomorú, mert svájci ellenfelét meg kellett volna vernie, ugyanakkor biztató elemek is voltak a játékában, aminek örül.

"Attól még, hogy elmentem egy évre, szültem egy gyereket, szeretnék visszatérni. Minden erőmmel azon vagyok, ezt szeretném, ameddig lehet" – mondta az M4 Sportnak.

Póta Georgina még a női csapatversenyben is érdekelt lesz.

A nőknél nem maradt versenyben magyar egyesben, férfi egyesben viszont Majoros Bence a szombati sikere után hétfőn, a második fordulóban lesz érdekelt a dán Jonathan Groth ellen.

Eredmény, női egyes, 2. forduló:

Rachel Moret (svájci)-Póta Georgina 4-1 (9, 12, 7, -7, 9)

Forrás: mti.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.