A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet szerzett kedden a tokiói olimpián. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

41 év után ismét magyar olimpiai érem vitorlázásban

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Enosima Jachtkikötőben – a fővárostól egyórányira fekvő üdülőhelyen – ideális időjárás mellett szállhattak vízre a hajósok. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz szerepelt. Berecz hátránya kilenc helyezési pont volt az éllovas és címvédő brit Giles Scott-tal szemben, előnye pedig két pont a harmadik spanyol Joan Cardona előtt.

A rajt előtti nagy helyezkedésből Scott jött ki a legrosszabbul, mivel átcsúszott a vonalon, így újra kellett rajtolnia. Ezt kihasználva Berecz, Cardona és a holland Nicholas Heiner elhúzott tőle. A nyitó szakaszban az ausztrál Jake Lilley vezetett, de ő nem szólhatott bele az érmek sorsába, mögötte a 35 éves magyar vitorlázó kezdett előnybe kerülni közvetlen vetélytársaival szemben. Ahogy szétrázódott a mezőny, az ausztrál és Berecz már tisztán vezetett, viszont Scott is felkapaszkodott az üldözők közé. A bójavételnél az új-zélandi Junior Josh jött fel harmadiknak, Cardona hatodik, Scott hetedik volt.

A következő szakaszban Berecz egy ideig átvette a vezetést, de a fordulónál megint Lilley volt az első. Scott egy helyet előrelépett, Cardona viszont visszaesett a kilencedikre. A magyar hajós továbbra is remek tempóban haladt, ismét az élre tört, ausztrál ellenfelével előzgették egymást. Az utolsó szakaszra Berecz megint másodikként fordult, Scott tartotta hatodik helyét, ami neki aranyat jelentett.

Berecz nagy hajrát nyitott, megnyerte a futamot, innentől csak brit ellenfelére kellett figyelnie. Scott bejött negyediknek, ami számára címvédést, egyben magyar ezüstöt és spanyol bronzot – Cardona hatodik lett – jelentett. A dobogósok a vízbe ugorva, majd egy vitorláson összeölelkezve ünnepeltek.

Ez volt a hetedik magyar futamgyőzelem az olimpiák történetében, a második, amelyet Berecz szerzett.

Berecz Zsombor negyedik olimpiáján szerepelt, Pekingben és Londonban még Laser Standardban indult, utána ült át a nagyobb fizikai kihívást jelentő Finndingibe. Rióban az utolsó futamban maradt le az éremversenyről, és a 12. helyen végzett.

Tokióban a négyszeres világbajnok brit Giles Scott folytatta a brit hegemóniát, a 2000-es sydneyi játékok óta más ország nem tudott olimpiát nyerni Finndingiben és a közeljövőben nem is fog. Ez volt ugyanis a hajóosztály – egyelőre – utolsó ötkarikás szereplése, mivel kikerült a 2024-es, párizsi játékok programjából.

férfiak, Finndingi, olimpiai bajnok:

Giles Scott (Nagy-Britannia) 36 helyezési pont

2. BERECZ ZSOMBOR 39

3. Joan Mendez Cardona (Spanyolország) 51

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Tengerészünk már van!
Már csak királyunk nincs a Várban...! :)

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
verőce21
@csak úgy...: De van, mert bérelünk egy részt...!
csak úgy....
@verőce21: biztosan megéri a magyaroknak ..! :) -ha meg nem...,több is veszett mohácsnál!
verőce21
@csak úgy...: Kritikán aluli színvonalú a hangulatkeltésed, izzadásod és görcsölések a magyarok ellen!
Élnek itthon is ilyenek...

Szerintem te az opni miatt menekültél ki..., nem akarsz ott szopni...! :)
csak úgy....
@verőce21: ezt pont egy kötözni való mondja? :)
csak úgy....
@verőce21: a másik,-én nem a magyarok ellen , én I.örült viktor ellen!
verőce21
@csak úgy...: Te egy lelki nyomorék...!
csak úgy....
@verőce21: egy ütödött tollából ez dicsöség! :)
csak úgy....
@verőce21: szerinted normális az,aki "összegereblyézi" a magyarságot egy hibbant miniszterelnökkel?
verőce21
@csak úgy...: Te, aki dedós módon vissza-, ráírogat, oda nem illő hazugságokkal, sározásokkal, az bizony súlyos elmebeteg. 
csak úgy....
@verőce21: sarazni és hazudozni fidesz privilégium, efftársilag! :) az elmebajodban nem kételkedek..
verőce21
@csak úgy...: az elmebajodban én sem kételkedem...!

Ilyen primitív provokátorhoz nem szabad szólni. Magától is lemerül...
csak úgy....
@verőce21: Már megint öngólt lőttél, te buta s@ggfej...! :)
verőce21
@csak úgy...: Primkó provokátor vagy, butus...!
csak úgy....
@verőce21: Már megint öngólt lőttél, te buta s@ggfej...! :)
verőce21
@csak úgy...: Már megint öngólt lőttél, te buta s@ggfej...! :)
verőce21
@csak úgy...: Magadnak mondod te buta lúzer?
Tükör előtt állsz, nem veszed észre...?
csak úgy....
@verőce21: kezdesz untatni majmóca! ma még semmi okosat,értelmeset sem mondtál...
verőce21
@csak úgy...: Érveljél, ha tudsz. Nyilván nem tudsz, mert ha tudnál, nem sértegetnél mindenkit helyette.
Rendkívül unalmas lelki nyomorék vagy!
csak úgy....
@verőce21: én soha nem sértegetek senkit,persze a hülyékkel néha kivételezek!
neked érvelni? -falra hányt borsó..
csak úgy....
@verőce21: ha nem haragszol,akkor most szia! náladnál okosabb dolgom akadt..
verőce21
@csak úgy...: Tükörképeddel beszélgetsz most is, csak mint dilis nem veszed észre.
csak úgy....
@verőce21: te lennél a tükörképem? :) pffújj
verőce21
@csak úgy...: Mars vissza a kórterembe, lejárt a beszélőd!
verőce21
@csak úgy...: (15:11) Undorod van magadtól mi?
Másnak is tőled, ha ez megnyugtat...! :)
csak úgy....
@verőce21: de sok hülyeséget tudsz összehordani majmóca! :) neked sosem fog benöni a fejedlágya?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.