A kondiparkok gyártásával és telepítésével foglalkozó debreceni vállalkozás, a BeStrong a jövőben a DVSC kézilabdacsapata mellett az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgókat is támogatja – jelentette be Ábrók Zsolt, a klub cégvezetője pénteken sajtótájékoztatón.

Százmillió forintot ad Debrecen focicsapatának egy helyi vállalkozás

A százmillió forintos szponzori szerződést Katona Zoltán, a BeStrong tulajdonosa és Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke írta alá a sajtótájékoztató keretében. Szabó Péter azt mondta, szeretnék, ha minél több hajdú-bihari és debreceni támogató lenne jelen a klubnál. Az elmúlt időszakban több szponzort is be tudtak jelenteni, most pedig egy újabb helyi vállalkozó csatlakozott: a kézilabdacsapattal 10 millió forintos, míg a labdarúgócsapattal 100 millió forintos szerződést kötöttek Katona Zoltánnal. A BeStrong tulajdonosa jelezte: számára debreceni vállalkozóként hatalmas megtiszteltetés, hogy szponzorálhatja a klubot.

"A vállalkozásom kezdetén is része volt a DVSC az életemnek, ugyanis a Loki utánpótlásában edzősködtem. Akkoriban nem voltak ilyen jó körülmények, ezért elindítottam a vállalkozásom, ami már több mint húsz éve él. Jelen pillanatban az ország egyik, ha nem a legnagyobb sportszer forgalmazó cége a miénk. Célunk a mai megállapodással, hogy a BeStrong márkát még népszerűbbé tegyük. Nagy múltú egyesülettel dolgozhatom, remélem, a DVSC a pályán elért sikereivel, mi pedig a sportszereinkkel okozunk örömet a szurkolóknak"

- mondta.

Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy a BeStrong igen komoly összeggel tudja támogatni a Lokit, amely szerinte nem csak egy sportegyesület, hanem a debreceniség része. Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a debreceniséget tevőlegesen is meg lehet élni, ez a szponzoráció pedig ide tartozik. Utalt arra, hogy az utóbbi egy-két évben komoly változások történtek az egyesület működésében és támogatásában: az önkormányzat mellett egyre több helyi vállalkozó áll a klub mellé.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/DVSC

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ezt a pénzt adózás után, a saját zsebéből adja vagy levonhatja az adóalapból, vagyis minket, állampolgárokat károsít meg?
Mert ha ez a saját pénze, úgy arra költi, amire akarja, szive joga. De csak akkor.
namihami
@Pegero: A szöveged szerint te is kinn voltál a meccsen. Talán még egy-két poharat is sikerült bedobnod a pályára!
namihami
@Pegero: Ha az olyanok vannak a győztesek listáján, mint pl. te, akkor vésd kőbe, nehogy átkerüljek hozzátok.
Előre is kösz...
namihami
@Pegero: A dobálósba? Vagy a másikba se? Hála istennek, ezért nem tudok elég hálát és köszönetet mondani.
csak úgy....
csak a nagyon ütödöttek ömlesztik a milliókat -milliárdokat a fociba!
Néro
Vajon ez mennyibe kerül a közösből mindenkinek ? Százhoz majd hány száz Állomi támogatás dukál?
Jozefina
Remélhetőleg a disznós asszonyságtól kapták!!!
Szalay Miklós
Egy nem szokványos elemzés a profi sport társadalmi szerepéről, pozitívumairól, negatívumairól:

egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT106_2021-02-18.shtml#sport
Nyírfa
Nincs is annál fontosabb, mint focira költeni.
istván irén
ha ezt a magyar focival akarod népszerűsíteni , akkor jól rá basztál.a világ hír biztos el kerűl

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.