Az elmúlt évtizedben a sportpolitikát és -finanszírozást illetően két kérdés fogalmazódhatott meg: meddig folytatja a kormány, valamint mi történik akkor, ha beüt a válság – írja az mfor.

Orbánék úgy locsolják a pénzt, mintha nem lenne holnap – 797 milliárd forintnyi közpénz vándorolt a sportba
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A lap szerint az első kérdésre az élet és az évek megadták a választ:

gyakorlatilag nincs az a pont, amikor elég lehet, mindig lesznek újabbnál újabb célok, fejlesztést igénylő területek. 

A második kérdésre a 2020-as év adta meg a választ:

a koronavírus-járvány miatti lezárások, korlátozások és a kialakult gazdasági válság láthatóan csak fokozta a kormány költekezési kedvét. 

A lap szerint ugyanis 2020-ban minden eddiginél többet, 621 milliárd forintot pántlikázott fel a kormány a sporttal összefüggésben. És ebben nincsenek benne a TAO-támogatások, melyek az államkassza helyett sportszervezetekhez folynak be; ennek összege is rekord volt, 176 milliárd forint.

Vagyis egyetlen év alatt 797 milliárd forintnyi közpénz vándorolt a sportba.

Forrás: mfor
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
A Niagara ehhez képest apró csapszivárgás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Kell a lóvé az egyeduralkodónak bármi áron, miután már a világörökség részét ingyér osztogatja, a V/4-ek sem maradnak ki a telhetetlen, feneketlen hokizsebébe, a külügyér számára hasonlóan, azt írja az újság, hogy

----- Szlovákiát aggasztja a magyar terjeszkedés, változtatnak a jogszabályokon
.
index.hu/kulfold/2021/10/08/szlovakia-magyarorszag-ivan-korcok-ingatlanvasarlaksok/
Jogszabályi változásokat kezdeményezett a szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok csütörtökön a külföldiek ingatlanvásárlásával kapcsolatban.
---------------------------
.
Nem hagyva ki Szlovániával barátkozva.

.------Orbán a trieszti kikötő mellé beszálna egy koperibe is
hvg.hu/gazdasag/20200901_orban_viktor_trieszt_koper
-----------------------------
.
?egteheti, ÖVÉ AZ ORSZÁG szőröstöl, cuccostól, nem kímélve a V/4-et sem!
vitriol
orbán pénzszórása nem meggondolatlanságból fakad, nagyon is tudatosan cselekszik. A hatalom a pénznél is fontosabb számára, ezért nem sajnálja az utolsó forintokon is megvenni a szavazatokat. Ha pedig mégsem sikerül, és az ellenzék nyer, akkor megvan az elégtétel, hogy üres kasszát ad át, s ezzel megbénítja az új kormány működését. Ez az orbáni stratégia lényege!
Istenakinincsen
Tudják hogy lesz holnap,és azt is tudják hogy hogy lesz holnap.Azt hiszik hogy ők írják a történelmet,mert megtehetik.Minden erőforrás a birtokukban van:Föld,víz,energiaszektor,ügyészség,rendőrség,hadsereg,bankok,és a rengeteg hitel amit most osztogatnak és majd az embereknek kell visszafizetni,stb.
Szavazatvásárlás folyik a fideSS részéről,de az embereknek fogalmuk sincs hogy ezért a pillanatnyi "jólétért"több generáció fog keservesen megfizetni.
Istenakinincsen
Szerintem hagyni kellene győzni a gecit,egye meg amit főzött és abba biztos belebukik...ha csak nem tömködi újabb négy évig hitelekkel a szakadékokat amiket most épít.
Milyen ember az aki odaszarik arra az asztalra ahonnan eszik???Hánynom kell ettől,de tehetetlen vagyok,mivel látom hogy törvényes demokratikus módon ennek nem lehet véget vetni.
Tényleg csak erőszakkal,forradalommal és fegyverekkel lehet békét teremteni?
Valami nagyon félresiklott ha már ilyen brutális megoldás kell.Az emberek többsége békében nyugodtan szeretne élni.
telegdilaci
@vitriol: Ez a félkegyelmű annyira gátlástalan és még aljas is minden elképzelhető rossz kitelik tőle,felelőtlenül,ész nélkül meggondolatlanul,bosszúvágytól vezérelve,csődbe viszi az Országot,ez egy pszichopata!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.