A gyűrűn 1996-ban olimpiai ezüst-, majd 2000-ben aranyérmet szerzett, világ- és Európa-bajnok 51 éves tornász, Csollány Szilveszter tüdőgyulladás miatt került kórházba – írja a Bors.

Bors: Csollány tüdőgyulladással került kórházba, ellentmondóak az állapotáról kiszivárgó hírek

Fotó: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A VG a lapinformációhoz kapcsolódva azt írja, hogy az egykori tornász állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

A Bors úgy tudja, hogy

az olimpikon múlt pénteken került egy vidéki város kórházába, de mivel állapota gyorsan romlott, a fővárosba szállították, és azóta a Korányi-kórházban lélegeztető géppel kezelik.

A Magyar Nemzet szerint megfertőződött koronavírussal.

A Bors egymásnak ellentmondó híreket kapott az állapotáról, egyik informátoruk szerint jobban van, lekerülhet a gépről, míg másik forrásunk úgy tudja, válságos az állapota.

Forrás: vg/borsonline.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Aki Én: Pali szerint nem, nincs is covid, csak kitalálták, de ez neki milyen jó azért, van és lesz is munkája itt a propin hajnaltól késő estig minden nap:-) Előbb vagy utóbb hátha beleőrül azért a sok sületlenségbe amiket ír, bár...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
olvassátok, nem kovid...tüdőgyulladás...
Aki Én
@Pálinkás Pál: A kettőnek meg semmi köze egymáshoz...
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 14:25
Olvasom.
A Magyar Nemzet szerint megfertőződött koronavírussal.
division
@Pálinkás Pál: Mert a covid nem vezet ugye súlyos tüdőgyulladáshoz soha...
division
@Aki Én: Pali szerint nem, nincs is covid, csak kitalálták, de ez neki milyen jó azért, van és lesz is munkája itt a propin hajnaltól késő estig minden nap:-) Előbb vagy utóbb hátha beleőrül azért a sok sületlenségbe amiket ír, bár...
Pálinkás Pál
@Aki Én: ha lenne, gondolod nem öles betűkkel írnák hogy covidos?...
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál:
Hogyan érinti a COVID-19 fertőzés a tüdőt?
Amíg a COVID-19 fertőzöttek 80%-a tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, addig a mérsékelt vagy súlyos tünetekkel küzdő betegeknél gyakran alakul ki az egyik legsúlyosabb szövődménye, a tüdőgyulladás. Ekkor a COVID-19 fertőzés már elérte az alsó légutakat, és a tüdőhólyagocskákban gyulladást alakított ki, az apró hörgőcskék (bronchiolus) gyulladásos folyadékkal telnek meg, így alakul ki a tüdőgyulladás. A folyadékkal teli tüdő nem képes elegendő oxigént leadni a vérbe, ezáltal a szervezet oxigénellátása jelentősen csökken, ami légzési nehézségekben érzékelhető.
www.tudokozpont.hu/covid-fertozes-okozta-tudogyulladas
Pálinkás Pál
@kulabombaafityiszre: ti edzetek erre?...tudom hogy lehet tüdőgyulladás a covidtól..de azt is tudom hogyha csollánynak attól lenne ,akkor be sem állna a pofátok hogy az oltatlan csollány lélegeztetőre került..de már tegnap írtam ,covid miatt nem hurcolták volna keresztül a fél országon, mert azt mucsaröcsögén, meg pesten sem lehet gyógyítani... komolyan, mintha csupa hülyével beszélgetnék.. akadjatok le rólam,tököm sem kíváncsi a véleményetekre. nem szólsz hozzám ,nincs vita..
Pálinkás Pál
@kulabombaafityiszre: leszarom a sok megvett celebet...pl csisztu...és nem érdekel a vírus sem...leszarom ha pfizerben fürdötök is..
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: egyszer végre már befoghatnád azt az ustoba pofádat nyomi.

Csak téged úgy nem érdekel a vírus, hogy percenként telenyomod az összes kovidos cikket a hülyeségeiddel.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: engem ti nem érdekeltek ,ostoba horda...
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 16:13
Ne haragudj, de nálad a rengeteg coviddal kapcsolatos beírás nem azt jelenti, hogy a tudat alatti rettegést így folytod el ?
Az azért mégiscsak gyanús, hogy egyetlen lehetőséget sem hagysz ki, amikor a Covid téma előkerül.
Pszichés állapotod aggodalomra adhat okot, jól tennéd ha szakemberhez fordulnál segítséget kérve, ennek a mániákus állapotnak a leküzdésére.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: ha megfigyeled, főleg azóta van, amióta erőszakoskodnak az oltás miatt..tökömet sem érdekel ha hülye vagy és beoltatod magam, de engem ne zsarolj hogy én is tegyem, érthető...?..nem érdekel ha szkafanderben is járkálsz, de ne adj rám maszkot, vili?...főleg úgy hogy hullanak az oltottak, több mint oltatlan-..
division
@Pálinkás Pál: Senki nem szólna hozzád egy szót sem, ha nem te nyitnád meg folyton az összes olyan cikket, ami a coviddal kapcsolatos. Erre még nem gondoltál?
division
@Sziszifusz: Ezért kapja a fizetését, miért hagyná abba? Szilajcsiko.hu, szélsőjobboldali média, csak nézz utána. Ott vannak a Face - n is, a legtöbb helyről szerencsére már kitiltották őket.
Pálinkás Pál
@division: nem nektek nyitom meg, leírom a véleményem, nem kötelező válaszolni rá...
division
@Pálinkás Pál: Értem, sőt mindenki érti, de szerinted ki az aki itt még nem tudja, hogy virtuális Pálinkás Pál egy oltástagadó?
Pálinkás Pál
@division: leszarom mit tudtok...mellesleg ,oltásra annak van szüksége, aki veszélyeztetett, nem mindenkinek...pont..
division
@Pálinkás Pál: Ez mellesleg egy hülyeség, mert nem tudni kinek milyen a genetikája, melyik mutáció az, ami képes megkerülni a védelmi rendszert. Nem véletlen indultak meg most a vizsgálatok a genetika és az oltások együttes hatása körül, mert ugye miért van az, hogy családon belül sem fertőződik meg mindenki. A vércsoport, BCG oltás tudományos keretek között megdöntve, további kutatások kellenek, addig marad az oltás és a maszk, súlyos tünetek esetén a korai fázisban meg majd a gyógyszerek (jelenleg a Favi, de rövidesen lesznek korszerűbbek is).
Pálinkás Pál
@division: nem ide írtam, de neked is megfelel..
kíváncsi lennék...ha rákényszerítenék a gyógyszer lobbit hogy a covid vakcinát kötelesek előállítási áron adni../ mert ugye nekik az emberek a fontosak../..hány nap alatt szűnne meg a járvány?...szerintem megszűnne a hullámzás..és nem erőltetnék az emlékeztető oltásokat sem...
CsipkeRózsa
Szerintem Csollány Szilveszter tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahol megkapta a Covid-ot is. Nem a fertőzéssel kezdődött a betegsége.
division
@Pálinkás Pál: Ez azért sem lehetséges, mert ki az a hülye, aki ingyen dolgozik, profit nélkül? Nem beszélve arról, hogy ezek a kutatások nem pár forintba kerülnek, hanem dollármilliókba, nem beszélve az engedélyeztetésekről, és állandóan fel kell készülni arra, hogy fejleszteni tudjanak, mint minden egyéb területen. Ez nem egy gyógynövény hálózat, ami valóban csak a profitról szól, és elég egy OÉTI engedély is, majd mehet egy havi adag 50 ezer forintért. Bátyámék vizsgáltak már be ilyen gyógynövény kapszulákat, ne tudd meg az eredményt.
division
@CsipkeRózsa: Ne haragudj, de ezt nem tudhatod.
Pálinkás Pál
@division: nem érdekel, mondtam már,..nekem nem kell, és gyűlölöm aki ezt erőszakolná..
division
@Pálinkás Pál: Se Kóbornak, se Csollánynak nem kellett. Két eltérő korosztály, eltérő munka, erőnlét, edzettség, stb. Semmi gond nem lenne azzal, ha neked nem kellene, csak ezzel másokat is veszélyeztetsz, ez a probléma. Az senkit nem érdekelne, ha a vírus csak azt öli meg, azt fertőzi meg aki nem oltatja be magát, mert az a saját dolga lenne. De ez társadalmi probléma, nem magán.
Pálinkás Pál
@division: ne dumálj, az oltott ugyanúgy terjeszti mint aki nincs oltva..és bizony már a halálozást is az oltottak vezetik..
division
@Pálinkás Pál: Így van, az oltott is fertőz, csak jóval kisebb mértékben, és ha a másik ember is oltott, sokkal kisebb az esély hogy nagyobb baj legyen, hát még ha a maszk is rajtuk van.
Pálinkás Pál
@division:ez nincs bizonyítva..csak próbálják finomítani hogy szart sem ér a vaccina,
division
@Pálinkás Pál: Befejeztem, próbáltam veled a valós, hétköznapi stílusomban beszélni, nem abban ami itt kialakult sajnos olykor, de ismét rá kellett jönnöm, hogy felesleges egy oltástagadónak bármit is mondani. El kell jönnie az esetükben egy olyan tragédiának sajnos, amikor már talán képesek lesznek kicsit jobban elgondolkozni azon, hogy a tudomány nem az emberek ellen van. A Pfizer bejelentette, hogy a 3 oltás védelmet ad az új variáns esetében is, azaz nem kényszerítenek senkit további oltásokra.
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Ordas hazugság, hogy a halálozást az oltottak vezetik.
Pálinkás Pál
@division: te tahó épp tegnap nyilatkozta a pfizer vezérköcsög, hogy évente kell majd az oltás szerinte..a tudományt tisztelem ,de ez egy műbalhé, a befolyásolható emberek zselléresítésére...
CsipkeRózsa
@division: Nem tudhatom, de tüdőgyulladással került kórházba, vagy megfertőződött, vagy a tüdőgyulladás okozza a súlyos bajt, vagy a kettő egymást segítve.
division
@Pálinkás Pál: Látod, már megint tahózol. Ez vagy te, így születtél, ezért fizetnek. Szélsőjobboldali stílus. Dolgoznak egy új vakcinán kifejezetten az omikron ellen, ami max. március végén vethető majd be. Nem vagy benne kicsit sem a tudományban, csak azt mondod amit mondanod kell.
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: tegnap, 15:24
Jó neked a tiéd a hülyék magabiztossága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.