Mint arról írtunk korábban, testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolja Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó az édesapját, a korábbi olimpikon úszó Szilágyi Zoltánt. A 25 éves sportoló az Elviszlek magammal című műsor december 29-én megjelent adásában beszélt arról, amit gyerekként át kellett élnie, majd közösségi oldalán is megosztotta a történetet követőivel.

Szilágyi Liliána megtörte a csendet: az apjáról beszélt, a testvéréhez szólt
Kép: Facebook

Sziasztok! Először is Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek! Az elmúlt napokban történt események után, még mindig keresem a megfelelő szavakat. Büszkeség, Erő, Remény.

– kezdte az újabb hosszabb bejegyzését az úszónő az Instagram oldalán

Talán ezek jellemzik leginkább amit érzek. Büszkeség, mert sosem hittem volna, számtalan üzenetet kaptam tőletek, ahol megszólaltok emellett az ügy mellett. Amikor elhatároztam, hogy beszélek az engem ért esetekről és tapasztalataimról, féltem nagyon kevesen fogjátok megérteni, mert a téma rendkívüli nehéz és ambivalens.

- fejtette ki. Majd elárulta, hogy megléptünk most együtt egy hatalmas mérföldkövet. Elkezdtünk nyitni egymás felé, és ami még fontosabb elkezdtetek merni megszólalni, megosztani a titeket ért fájdalmakat és elnyomásokat.

Erő, mert a közösségnek, amit elindítottunk elsöprő ereje van. Azért mert nem vagyunk többé egyedül, hanem kapcsolódunk egymáshoz. Mindig, minden esetben egy csoda történik, hogyha felismerjük a társadalmunk, közösségünk és legfőképpen önmagunk erejét. Én ennek az egésznek csupán egy képviselője vagyok, de minden szavammal és tettemmel veletek és értetek tevékenykedem.

Az apjával kapcsolatban annyit mondott:

Apám megnyilvánulására nem kívánok reflektálni, mert úgy gondolom teljes mértékben önmagáért beszélnek a sorai. Nem vagyok hajlandó nyílt vagdalkozásba kezdeni, mert ez az egész ügy sokkal de sokkal értékesebb annál, minthogy szappanoperát csináljunk belőle. A gyűlölet és a támadás csak rossz dolgot tud létrehozni. Én senkit nem akartam és nem is akarok tönkretenni, egyszerűen saját magamat szeretném tisztázni.

De az apja védelmére kelt testvérének is üzenet:

Drága kicsi húgom! Gerda! Tudom, hogy olvasod ezeket a sorokat. Tudd, hogy amióta megszülettél Te vagy a legnagyobb motivációm. Minden amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer Te is szabadon tudj élni! Mérhetetlen erő van benned és tudom, hogy nagyon-nagyon mélyen vagy most, de igenis egy igazi harcos és túlélő vagy!

Mindig is az voltál! Sajnálom, ha nem érted miért történik most mindez. Sajnálom, hogy úgy alakult minden, hogy ott kell legyél! Legfőképpen pedig sajnálom, hogy önmaga védelme érdekében ugyanúgy pajzsként használ téged és a nevedet apánk, mint engem egykor. Ez nem a Te szégyened!

Elmondhatatlanul szeretlek és hiányzol! De küzdök érted. Anyuval küzdünk érted minden téren! (Kérlek emlékezz mit mondtam 2016-ban!!!!!!) Mégegyszer KÖSZÖNÖM nektek, hogy vagytok!!! Megyünk tovább, kitartást!

Az úszó azt is kifejtette, hogy a Magyar Úszó Szövetség is fontosnak tartja az ügyüket hiszen hivatalból és az elnök közbenjárásával fegyelmi bizottságot állít fel. Úgy gondolja, hogy ez is jelzi ügyük fontosságát!

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
"Nem vagyok hajlandó nyílt vagdalkozásba kezdeni"

Ki kezdte? Én úgy emlékszem, te!
terlasz
Fura, hogy ennyi év után jutott eszébe kitálalni. A gyerekelhelyezési per során miért nem derült ki, hogy az apa alkalmatlan a húg nevelésére.
"senkit nem akartam és nem is akarok tönkretenni" Dehogynem, ez ezzel jár, "naívka".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.