Az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána testi-lelki-szexuális bántalmazással gyanúsítja azédesapját, amit dr. Szilágyi Zoltán tagad.

Nem évült el és büntethető, megszólalt Szilágyi Liliána ügyéről a büntetőjogász
Kép: Facebook

A Bors egy büntetőjogásztól megtudta, a 25 éves Liliána terhére elkövetethetett zaklatás még nem évült el, büntethető, ám van olyan jogászi vélemény is, miszerint ameddig kétséget kizáróan meg nem állapítják, hogy a gyanúsítgatás jogos-e, még korai elévülésről beszélni.

Eközben a Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerdán szavaz arról, munkához lát-e fegyelmi, illetve gyermekvédelmi bizottsága.

Valamennyi érintettet meghallgatnák, így kiderülhet, hogy a Stamina SK-t irányító dr. Szilágyi edzői tevékenysége során megsértette-e a MÚSZ etikai, fegyelmi, gyermekvédelmi szabályzatát.

Forrás: Bors
Címlapkép: Facebook/Szilágyi Liliána

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Kitűzni a tárgyalást és ha a Liliána nem bizonyít, már vinni is a börtönbe!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
C_3PO
Nem évül el?! Helyes! Mert Dr Szilágyi Zoltán fog perelni rágalmazás, hitelrontás illetve becsületsértés miatt! Ő lesz a felperes!
Több cikk ismegjelent néhány nap alatt, azért a fotók alá illett volna odaírni, hogy képünk illusztráció!
Apa nem ad már pénzt?! Anyunak se, neked se?! Lakást se vesz? Drága! 7 éve felnőtt vagy, dolgozni kell! Ha dolgozol már és keresel, de nem elég, akkor többet kell meélózni. Az elmúlt hét évben szakmát is lehetett volna tanulni - a sport mellett sokan teszik! Van ? Hivatás?!
A műsort könnyű volt legyártani, mert anyai ágon a rokonságban volt egykor a riporter???
Most akkor apát tönkre teszitek, elmennek az ügyfelei, pedig jól prosperáló ügyvéd, üzletember! Negogy meg tudjon élni, pedig a nyugdíj messze van, csak 54 éves!
Ráadásul a netes közös fotókon látszik az idill apával, furcsa! A szakértő kiszúrná rögtön ha megjátszott lenne e közös felvétel! Ezzel szemben a "szakértő" csak fröcsög, részrehajló hiszen ő (is) bántalmazott / áldozat...
Miért kell mindenkit megvezetni? A tesót is belerángatni ebbe?!
Rizikó
Kitűzni a tárgyalást és ha a Liliána nem bizonyít, már vinni is a börtönbe!
Rizikó
Elnézve a fényképet, felmerült bennem, hogy ez a Szilágyi egy magyarított név. Az egész problémát pedig betegesen tipikus képzelgés okozza, ami törzsi jellemvonás.
csak úgy....
@Rizikó: "magyarított" :) azt úgy mondják magyarúl,hogy magyarosított ,te kerebirka !
shiki,náladnál betegesebb képzelgö nincs és ez rád tipikus! :)
Baker
"Nem évült el és büntethető, valamint BIZONYÍTANDÓ!
vacsi
@sgl: Én meg pont fordítva érzem: manapság nagy divat a rágalmazás...
C_3PO
@Horizont: Ahogy derül ki az igazság jelen esetben?! A bíróság mondja ki, hogy mi történt?! Ők ott voltak, velük éltek?! Justizmord?! Hallottad már ezt a kifejezést?
C_3PO
@Horizont: Senki se! Kapásból igazat se adhat akkor!
Baker
@Horizont: És 21 hónap alatt egyszer sem mentek ki a rendőrök, hogy elhozzák Gerdát?!
Az ítélet nem emelkedett jogerőre! A fellebbezések halasztó hatályúak. Hogy közben nagykorú lett a "per tárgya"? C'est la vie...
C_3PO
@Horizont: Ajajjaj! Te teljesen független vagy nőként / anyaként? Az emberek 99%-a a lány + anya mellé áll, mert hallott, olvasott valamit a médiában?! Ők elítélhetik az apát?
Én az elmúlt napokban csak figyeltem, tájékozódtam... Azért álljunk meg egy pillanatra! 7 éve az ifjú hölgy felnőttkorú! Eddig miért nem hozakodott elő ezzel??? Meg aztán az első úgynevezett szakértő a FACEBOOK oldalán kiemeli a PANELOKAT az apuka válaszában, mint magyarázkodás, s ebből következtetésként azt vonja le, hogy HAZUDIK, akkor felmerül bennem a kérdés, hogyan tud a hölgy elfogulatlan lenni, ha ő elismeri, hogy egykor ő is bántalmazott / áldozat volt ??? Ott egy bizonyos HSZ több száz LIKE-ot kap, pedig semmitmondó, míg az értelmesebbjei max. 50 LIKE?!
C_3PO
@Horizont: Bíró legyen a talpán, aki ezt tárgyalja! Na, meg az ügyésznek se lesz könnyű dolga! Persze, apuka jogász, de nem képviselheti magát a per során! Nyílván a védőjének a teljes igazságot fel kell tárja... Onnantól ügyvéd legyen a talpán!!!
Baker
@Horizont: nem èrdekel. Nem ide tartozik!
Baker
@Horizont: akkpr lenne precedens, ha itt volna bizonyíték! Egyelőre vádakat olvashatunk csak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.