A magyar férfi kézilabda-válogatott a 15. helyen zárta a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot, ami a várakozásokhoz képest egyértelmű csalódás.

Kudarc az Európa-bajnokságon: felfüggesztik Pálingert és Nagy Lászlót

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, Kocsis Máté a nemrég indult Sportrádióban értékelte az Eb-szereplést.

„Valamit mindannyian vártunk ettől a tornától és a magyar csapattól, de semmiképpen sem azt, ami történt”

– idézi Kocsist a Nemzeti Sport.

Kocsis azt mondta, a profi sportolóknak el kell viselniük a hazai pályával és sok szurkolóval járó nyomást. Nem érti, hogy a stáb és a játékosok tavaly tavasszal miért döntöttek úgy, hogy nincs szükségük mentális felkészítésre, szakemberekre, amikor most kiderült, talán mégis kellett volna.

„Több válogatott játékosunk nem kezdő a saját klubcsapatában, vagyis fenntartunk egy olyan bajnoki rendszert, amiben a magyar válogatott játékosok padoznak. Vannak ugyan szabályozási módszerek, mint például az, hogy fizetni kell a légiósok után, de alapvetően a szövetség nem szólhat bele, egy klub kit igazoljon le és játszasson. Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha nem cserélik be a magyar játékosokat”

– mondta Kocsis, aki szerint itthon fel kell építeni további csapatokat, például a Balatonfüredet, a Tatabányát vagy Ferencvárost, amelyek képesek megszorongatni és versenyben tartani a két nagy BL-klubot.

Az MKSZ elnöke kedden egy zárt körű sajtóbeszélgetésen is részt vett, ahol elárulta, hogy amíg nem történik meg a női és férfi válogatott világbajnoki (a női válogatott tavaly decemberben 10. lett a vb-n), illetve Európa-bajnoki szereplésének értékelése,

addig a két szakmai alelnököt, Pálinger Katalint és Nagy Lászlót felfüggesztik.

Forrás: telex.hu

Fotó: MTI/Kovács Tamás

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kotos
Nem kellene inkább megrendelni még egy dómot, - pardon dome, - Michelangelótól?
134.bátor
Amihez a fidesz hozzányúl,szarrá válik!
Vizilabda,kèzilabda,labdarúgás. Minden

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.