51 évesen meghalt az oltásellenes olimpiai bajnok, aki végül mégis belement az oltásba címmel számol be Csollány Szilveszter hétfői haláláról a Mirror.

Mirror: Az oltásellenes Csollány csak az állása miatt oltatta be magát

A brit bulvárlap kiemeli, hogy az olimpiai aranyérmes tornász 51 évesen meghalt a Covidban, miután kezdetben nem volt hajlandó beadatni a védőoltást.

A magyar tornász röviddel megbetegedése előtt vette fel a Janssen oltását, de állítólag csak azért, hogy megtarthassa edzői munkáját.

- írja a lap.

A brit újság szerint Csollány szervezete azonban nem termelt elég antitestet a fertőzésig, ezért fordulhatott kritikusra az állapota.

A lap tévesen azt írja, hogy utolsó nyilvános Facebook-posztjában a hétfőn elhunyt sportoló látható, amint

egy egészségügyi szakemberrel egyeztet telefonon az oltással kapcsolatban.

A folytatásban arról írtak, hogy az Instagramra szeptember végén posztolt legutóbb. A képen egy vodkásüveg volt látható, a poszt szövege pedig annyit írt hozzá:

Beoltottam magam! És az ismétlőre se kellett heteket várni!

A lap kiemelte azt is, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon megugrott a Covid megbetegedések száma, Csollány úgy döntött, hogy nem veszi fel az oltást, és végül az

edzői állása megtartása érdekében vette fel.

A lap kitér arra is, hogy a beszámolók szerint Csollány orvosa elárulta, hogy a holland Janssen COVID-19 vakcinát kapta amelyből csak egy adagot kell beadni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

odst
Ja, hogy beolttatta magát Jansennel.
Három oltásban nem bíztam: Orosz szutyok, kínai szutyok és a Janssenben - igazából a Modernán és Pfizer-en kívül semelyikben sem.
Az én bűnöm, az én bűnöm. az én bűnöm!
levarosbukta
@odst: A lényeg a mikoron van. Megcseszheti az oltást ha már fertőzötten vette fel. Amúgy már tökelegem van ebből. Nem oltatta be magát hát így járt. Ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.