Katalóniában népszavazás dönthet arról, hogy Barcelona központtal pályázzanak-e a 2030-as téli olimpiára, amelyet a Pireneusokban rendeznének meg.

Katalóniában népszavazás dönt arról, hogy megrendezzék-e a 2030-as téli olimpiát

Fotó: LLUIS GENE / AFP

"Még ebben az évben referendumot tartunk, hogy legyen-e nyolc év múlva nálunk téli olimpia és paralimpia, benyújtsuk-e jelentkezésünket a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak"

- jelentette ki Katalónia elnökségi minisztere. Laura Vilagr szerint még nyár előtt sor kerülhet a voksolásra, és az ötkarikás projekt csak akkor folytatódhat, ha a résztvevők igennel szavaznak.

Az insidethegames.biz anyaga szerint a spanyolországi autonóm közösség illetékese elárulta, hogy a népszavazáson a téli olimpia és paralimpia rendezésében közvetlenül vagy közvetve érintett 77 spanyol település lakosai vehetnek részt, mintegy 63 ezren.

Katalónia mellett többek között Németország és Ukrajna is jelezte már érdeklődését a 2030-as téli játékok iránt, de hírek szerint otthont adna az eseménynek Japánból Szapporó és a 2010-es kanadai házigazda, Vancouver is. Az Egyesült Államokból a 2002-es rendező Salt Lake City ugyancsak kilátásba helyezte korábban, hogy 2030-ban vagy 2034-ben újra vendégül látná a téli sportágak első számú világeseményét.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.