A rengeteg büntetés miatt muszáj szigorítaniuk.

Csányi Sándor: vénaszkennerrel és plusz kamerákkal védenék ki a rendbontásokatFotó: MTI/Illyés Tibor

Az MLSZ elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában kitért a nézőtéren történt rendbontások miatt kiszabott büntetésekre is. Csányi kijelentette, mindenképpen szigorítani kell a szabályokat, és bár végleges döntés még nincs, de valószínűleg a Ferencvárosnál alkalmazott vénaszkenneres gyakorlat lép majd érvénybe a válogatott találkozókon is. Emellett további kamerákat szerelnek fel a Puskás Arénánál.

A sportvezető kijelentette, nincs mit tenni, hiszen egy-egy zárt kapus mérkőzés 200 millió forintos bevételkiesést jelent az MLSZ-nek,

és ehhez jön még az adott esetben 100-200 ezer svájci frankos pénzbüntetés – szemlézi az interjút az MTI.

"Mindenki az MLSZ-től várja a megoldást, én azonban inkább a nézőktől. Itt pár száz emberről van szó, akik miatt a másik hatvanezer nem tud kimenni. És hozzá kell tennem, hogy az ultrák zöme is úgy viselkedik, ahogyan kell.

Ugyanakkor a rasszizmussal és a homofóbiával szemben zéró tolerancia van érvényben, minden más esetben súlyoz a fegyelmi bizottság.

Küzdünk azért, és van remény arra, hogy más cselekményekhez hasonlóan itt is figyelembe vegyék a megelőző intézkedéseket, vagy hogy éppen hány ember követte el, de ez nem mentesít az alól, hogy a nézőtéren rendnek kell lennie" – nyilatkozta Csányi Sándor, hozzátéve, hogy ugyan nem szabályellenes, de a nemzetközi szövetségeknél »kétségtelenül rosszul mutat« az ultracsoport által a mérkőzéseken viselt fekete póló, hiszen ezt korábbi történelmi eseményekkel azonosítják, így a jóindulatot "nem sikerül növelni az irányunkban"

– nyilatkozta.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Illyés Tibor

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
@simmering73: Szóval munkanélküli szaros metélt vagy! Na neked kuss van, degenerált!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ameddig szembemegy a szurkolókkal addíg bünti is lesz.
human
Véna szkenner? Nóóóómális, Margit? Hát ki akarna a vénájában bevinni valamit?
És ha be is viszi? Az olyan pici, hogy mitkezd vele? :)
www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8
Rizikó
A bírót lehet hülyézni, de a néger focistát nem lehet majmozni. Akkor járjatok ti meccsre haladár libsik!
simmering73
@Rizikó: Akkor te nem mehetsz focimeccsre, mert nem csak homofób és rasszista vagy, hanem antiszemita is. De dolgozni még mehetnél. 8 óra.
Rizikó
@simmering73: Te hivatásos munkanélküli! Miért szólsz bele más életébe? Érdekel engem a metélt voltod?
Aki pedig ki meri mondani a valóságot, az mind rasszista, homofób, antiszemita!
A bűnöző cigányok, a felforgató zsidó spekuláns és a magamutogató, erőszakos buzik! Na aki ezt ki meri mondani, annak a fajtád nekiugrik, retek!
simmering73
@Rizikó: Retkes büdös náci vagy, te csatornapatkány. Majd ha ledolgozol 48 évet, akkor jelenthetsz nekem, te munkakerülő tetű.
www.kepfeltoltes.eu/images/2022/01/28/692arra_menj.jpg
Rizikó
@simmering73: Szóval munkanélküli szaros metélt vagy! Na neked kuss van, degenerált!
simmering73
@Rizikó: Mocskos geci náci vagy hazaffy. Takarodj dolgozni te retek.
Néro
Ha nem bayerzsótfika féle ötkeresztes vizeletes lovagok lennének a Fityma rendszar kultúrhásai nem kéne szkenner.
oszt' ennyi.
ómió
Hát, ha egyszer a szurkoló nem nevelhető UEFA-szimpatikus "haladóbbra"...!
Rizikó
@simmering73: Habzik a szád metélt! Dolgoznod kellene, mert a munka szabaddá tesz!
Yoda69
Koztudott hogy ki a fo hangadok es rendbontok. Csak azt az 50-100 neonacit kellene orokre kitiltani a stadionokbol, es azok kornyekerol 500 meteres korzetben. Maris sok problema megoldodna, es nem kene vegzalni a bekes szurkolokat.
nezelodo
Az utcán politikai felkérésre randalírozó gyújtogatóknál is alkalmazni kellett volna, talán akkor még több Nemzeti Hőst lehetett volna jutalmazni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.