Nem elég, hogy a tavalyi nyári olimpia gyakorlatilag az érdektelenség homályába veszett – soha ilyen alacsony nem volt az érdeklődés a sportesemény iránt –, a 2022-es téli olimpia folyamatosan hangos a botrányoktól. 

Dél-Koreában már a politika szintjére emelkedett, hogy a pekingi téli olimpia rövid pályás gyorskorcsolya döntőjében több részrehajló döntés született

A pekingi téli olimpiai játékok megnyitója – Fotó: Antonin THUILLIER / AFP

Nem csak a magyarok hőzöngenek, hatalmas a felháborodás Dél-Koreában is, amiatt hogy két versenyzőjüket kizárták a bírák – írja a Blikk.hu. A kormányzó Demokrata Párt (DP) elnökjelöltje, Li Dzse Mjung is hallatta a hangját a közösségi médiában.

- Nem tudom leplezni csalódottságomat és dühömet a bírói ténykedés miatt

– írta a a politikus Facebookon. A Polgári Párt elnöke, An Csol Szu még továbbment, szerinte Kína ellopta az érmet Koreától.

Eddig csak – a magyar óvás mellett, amelyt aztán elutasítottak a bírák – a dél -koreai sportági szereplők fejezték ki nemtetszésüket, hogy az olimpián méltánytalanul bánnak versenyzőikkel és burkoltan arra is utaltak, hogy több döntésben tükröződik a nemzetközi szövetségek és a bírók közötti – egyébként megengedhetetlen – kapcsolat.

Nem csak a magyarok bosszúsak a bíráskodásra, amiért a pekingi téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres döntője után a célvonalon elsőkét áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, a Koreai Olimpiai Bizottság (KSOC) jelezte, hogy egyenesen a Sportdöntbírósághoz (CAS) fordul a „méltánytalan” ítéletek miatt.

Arról, hogy a koreaiak milyen jogorvoslattal kívánnak élni, a Blikk.hu cikkében olvashat. 

Forrás: Blikk.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.