Csütörtök este beiktatták a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének új tagjait: Kőbán Ritát, Jónyer Istvánt és Schmitt Pált. Még 2020 decemberében megválasztották őket, de a koronavírus-járvány miatt csak most ültek össze a klub tagjai ünnepélyes keretek közt egy vacsorára.

Schmitt Pált is beiktatták a sportoló halhatatlanok közé

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ők hárman a 2020-ban elhunyt Székely Éva, Kárpáti György és Wichmann Tamás helyére kerültek be – írja a Telex.

A minden idők legjobb magyar sportolóit tömörítő egyesület ötlete 1991-ben fogant meg – a Hall of Fame lehet talán a nemzetközi megfelelője –, a szurkolókat kérdezték arról, kik lehetnek ennek a körnek tagjai, kik voltak a jók között is a legjobbak. Nem volt feltétel, hogy valaki olimpiai bajnok legyen.

A kornak megfelelően, akkor még levélben lehetett szavazni, és 126 ezer rajongó vette a fáradtságot, hogy kitöltse a szavazólapokat, így valójában a szurkolók hozták létre az első tagságot. Utána a meghalt tagok helyére az alapszabálynak megfelelően a már bekerültek választottak maguk közé.

Az eddigi tagok: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Török Ferenc, Vaskuti István

Címlapkép: Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Forrás: Telex

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@Shikari: buta és tudatlan vagy és egy korlátolt barom! =))
Clavigo
@Shikari: Ismét jót nevettünk... Ez két " művész " ,,szerintem anyád ,meg te lehettél... a seggílyke után..
CsipkeRózsa
Érdekes, ha valaki halhatatlan, akkor a halála után miért kerül ki közülük?
kereső
Miért is? Mit ért el, saját jogú teljesitménye alapján a felsoroltakhoz képest?Ha, csak ezért nem:
"Az Astoria szálló betechnikázott objektum volt" - írta Ungváry Krisztián történész a Hvg.hu internetes oldalon múlt hét szombaton megjelent cikkében. A történész szerint "bizonyos szobákban álcázott hang- és feltehetően képrögzítő berendezések is működtek" többek között 1976 és 1981 között is, amikor Schmitt Pál jelenlegi köztársasági elnök igazgató-helyettesként dolgozott a szállodában.

"Az Astoriában rendszeresen voltak belügyi akciók" - mondta az [origo]-nak Ungváry. Szerinte képrögzítő eszközök nem feltétlenül, de hangfelvevők biztosan voltak néhány szobában, és két-három ember dolgozhatott velük. "Alapvetően külföldieket figyeltek meg" - mondta Ungváry, és hozzátette, hogy ez akár az érintettek szobáinak titkos átvizsgálását is jelenthette. Szerinte a célszemélyek elsősorban Nyugat-Európából beutazó turisták, gazdasági szereplők voltak. A történész a Hvg.hu oldalon megjelent cikkében azt írja, hogy életszerűtlen lenne azt feltételezni, hogy Schmittnek fogalma sem volt a lehallgatásokról. "Ez már csak azért is lehetetlen, mert az akciók egy részéhez neki kellett a feltételeket biztosítania" - írta Ungváry, és azt is megemlítette, hogy igazgatóhelyettesként Schmitt többek között a szobakiosztásért is felelt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.