Szombaton 6-kor kezdődik a meccs. 

Harmincezer gyereket várnak a Puskás Arénába a zárt kapus magyar-angol meccsreMTI/Szigetváry Zsolt

Mint ismert, az UEFA a tavaly nyári Európa-bajnokságot követően a rendbontó magyar szurkolók viselkedése miatt úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött kell megrendezni a magyar-angol meccset. Az MLSZ ezután mérlegelte a lehetőségeit, és úgy döntött, hogy gyerekekkel tölti meg a Puskás Arénát, ezt ugyanis engedélyezik a szabályok – írja közleményében az MTI.

A kezdés gyermekbarát időpontban van, de a kapukat már három órával a találkozó előtt, 15 órakor kinyitjuk, és kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen a stadionhoz, így zökkenőmentes lesz a beléptetés

– mondta Sipos Jenő MLSZ-szóvivő hétfőn az M1-en. Hozzátette: szurkolói faluval, valamint gyerekprogramokkal várják az iskolásokat, akikhez tíz főnként egy kísérő is csatlakozhat.

A szóvivő azt is elmondta, hogy mostanáig csaknem 30 ezer gyermek regisztrációja érkezett be az Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) a szombaton 18 órától sorra kerülő Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A regisztráció még péntekig még tart, eddig várják a további jelentkezéseket a gyerekjegy.mlsz.hu oldalon.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hááát, a stadion megtöltésének ez is egy módja.
volvós
...fidesz akció az adófizetők pénzéből...@Horizont:
vacsi
A gyerekeket nem veszik ezek szerint emberszámba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.