Változnak az idők. Öt éve, az első budapesti vizes vb-n Hosszú Katinka volt a magyar úszóválogatott aranyembere, most Milák Kristóf az, aki kedden megszerezte az első hazai győzelmet az idei világbajnokságon.

Hosszú Katinka immár csak mellékszereplő a medencében

Hosszú Katinka a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 21-én. MTI/Kovács Tamás

Hosszú Katinka is ott volt a medencében a Duna Arénában, de ezúttal csak mellékszereplőként, s ő is tudta ezt jól – írja a Magyar Nemzet.

Őrületes világcsúcsot úszott Milák Kristóf, aki éppen a dobogó tetején állt és megkapta az aranyérmet a 200 pillangón aratott győzelme után, amikor a vegyes zónában Hosszú Katinka az újságírók kérdéseit állta.

– Tudom, hogy most Kristóf miatt jöttek ki az emberek, de mi is kaptunk a szeretetből, úgyhogy nagyon köszönjük Kristófnak, hogy kihozta a szurkolókat a Duna Arénába

– fejezte ki háláját Miláknak Hosszú Katinka, aki egyből átkötött a saját teljesítményére. Kedden ő is 200 pillangót úszott, a délelőtti előfutamból még továbbjutott, de az esti elődöntőből már nem, 2:10,64-gyel a 13. helyen végzett.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Forrás: Magyar Nemzet

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m73
Mióta a fidesz seggét nyalja ez a picsa,úszni is elfelejtett. Lényeg,hogy a fidesz teletömte az ő zsebét is.
szegfue
Hosszu Katinka 15 éves kora óta versenyez, folyamatosan az élen volt. Most "már" 32 éves, talán el kellett volna gondolkodnia, hogy bizony nyomában vannak a mostani 14-16 évesek... Nem hiszem, hogy nem voltak "intő" jelek a visszavonulására, ezt éreznie kellene.
jesz
Az elődöntőben(is) láttam Katinkát úszni...torokszorító volt..

Sic transit gloria mundi
ómió
Többen is vannak, kik nem vélik észlelni az elmúló időt! Pedig, hát...!
Clavigo
@ómió: Igaz,,,Te is lecserélhetnéd már a munkásőr egyenruhát,,gyagyás..
ómió
@Clavigo: Most - mivel nekem sosem volt olyan - a magadét sóznád rám, bolsiék fajgörénye!? Ne görcsölj rajta, engem nem érdekel! Az efftársaidnak ajánljad!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.