Otthon kapott ki a Qarabag csapatától a Fradi.

Vége! Brutálisan megverték hazai pályán, kiesett a Ferencváros a Bajnokok Ligájából

Fotó: MTI

Három gólt kapott az azeri bajnoktól a magyar bajnok, így kiesett a Bajnokok Ligájából. Borzasztó meccs volt. A Fradi nem jut be idén a csoportkörbe a Bajnokok Ligájában. 

A Ferencváros az ír Shamrock Rovers csapatával játszik majd az Európa Liga csoportkörébe jutásért augusztusban.

A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.

Az azeri bajnok már a hetedik percben vezetést szerzett a francia Abdellah Zoubir góljával, majd a második félidőben az elefántcsontparti Ibrahima Wadji duplájával tette magabiztossá az előnyét. A zöld-fehérek becsületgólját a mali Adama Traore lőtte a hajrában.

Kudarcával a Ferencváros átkerült az Európa-liga selejtezőjének utolsó körébe, ahol az ír Shamrock Rovers lesz az ellenfele. Az első mérkőzést jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik. A párharc továbbjutója a második számú kupasorozat, míg a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében folytathatja szereplését.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Ferencváros-Qarabag (azeri) 1-3 (0-1)

-------------------------------------

Groupama Aréna, 18 875 néző, v.: Carlos del Cerro Grande (spanyol)

gólszerzők: Traoré (86.), illetve Zoubir (7.), Wadji (54., 78.)

sárga lap: Thelander (30.), Boli (34.), Botka (84.), illetve Jankovic (31.), Bajramov (62.), Zoubir (84.), Leandro Andrade (91.), Vesovic (93.)

Továbbjutott: a Qarabag 4-2-es összesítéssel.

Forrás: mti.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Nem baj gyerekek, a fizetés megmarad, sőt talán még löknek is hozzá egy keveskét, mert a 3 millió nemzethy matyar gyapjasoknak kell a szórakozás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Nem baj gyerekek, a fizetés megmarad, sőt talán még löknek is hozzá egy keveskét, mert a 3 millió nemzethy matyar gyapjasoknak kell a szórakozás.
namihami
Nem kell elkeseredni fiúk. Majd jön az MVM és az 1.3 milliárdot még megtoldja egy kevéssel. Legfeljebb majd csinál a Viktor egy újabb ""rezsicsökkentést""! Áldozunk a fiainknak még egy keveset, kW árban.
Hegyi Karabah:Fradika. 0:3. A zergepásztorok kicsit odacsaptak a ""magyar"" sztároknak.
Sajnos, ez van, amikor a Fradi nem fehérasztal mellett játszhatja le a ""derbiket"". Ez a hazai bajnokságban működik, de odakinn nem megy sokáig.
A pályán mutatott silányságot csak a riporterek és kommentátorok szakmai ""nívója"" volt képes alulmúlni. Röhej hallani azt a lelkesedést, amivel egy buktát is szinte győzelemnek tudnak beállítani. Olyan ""orbános""--állandó harc és (szinte) csak győzelem.
(most mondja a ""szakértő"", hogy a Fradi hozzászoktatott(!!!) minket a sikerekhez---értitek(???), hozzászoktatott)
Sámannus
@lusta: Úgy látszik hogy a határt megkerülőt migránsok nem voltak formában, vagy átbaszták a játékos vásárlókat de minyimumm nem a focira költötték a lóvácskát, mert ezek nem focizni jöttek ide az hészentség. Az éhezés elől menekültek, és a leleményük hatalmas az érvényesülésben.
Annyit tudok viszont hogy volt fradijátékost lennéztek de később afrikakupát nyert a hazaiválogatottban.
drrotf
Azt mondják a tv-ben hogy a FTC "eredménye" realitás.Kubatov Gábor a csapatot a BL selejtező csoportjába várta, ehhez képest ez az eredmény nem siker, sőt egy rossz eredmény!A Fradi hozzáállásával volt a baj, nem harcosan gólra törően játszott és a védelmi hibák megbosszulták magukat.Az ukrán Rebrov idején harcosabb és eredményesebb játékot játszott ez a csapat!
namihami
@namihami: bocs, kicsit mellényúltam:
Hegyi Karabah: Fradika. 3 : 0--- így oké!
Apfelbaum
Főnök, kikapott nagyon a Nemzet csapata...
Mennyi lett!??
1:3...az nem is olyan rossz, szóljatok Lölőnek,hogy még 3 új stadion kell de csak fűthető gyeppel...a focistáknak pedig gyűjtést kell szervezni mert biztos rossz kedvük
volvós
A címben az első szó téves !!! Vége helyett így helyes : Végre !!!
justhpeter
Ez a magyar realitás. Milliárdokért szar... A Puskás Akadémia is és a Fradi is egy sok pénzért vásárolt emberek halmaza, de egyik sem csapat. Ezért kár volt a hétvégi meccset halasztani.
lampa laz
"Az azeri bajnok már a hetedik percben vezetést szerzett a francia Abdellah Zoubir góljával, majd a második félidőben az elefántcsontparti Ibrahima Wadji duplájával tette magabiztossá az előnyét. A zöld-fehérek becsületgólját a mali Adama Traore lőtte a hajrában." Nicsak, nicsak, migráns itt, migráns ott...
polgarb
A sas leszállt és belesz@rt a fészkébe!
Eladott Ország
Holvannak a magyar játékosok? FTC, Újpest... Öcsi bá, sajna itt minden politikus hülye, szemétláda, és a focicsapat is teljesen lezüllött a magyar politikusok szinvonalára. Sajna ide jutottunk...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27332618_141102123360539_5340851625457065045_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Os-HKLAJaI8AX_lV8eo&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8-d5_7Ul82O9lnwLMa7KY2vzaFIDvYAsBhAcw_WYhKIw&oe=63186CAD
Puskás Öcsi: Szóval a rólam elnevezett akadémia csapatában játszik, Danilovic,Klinar, Heris,...itt mindenki hülye? Belőled élnek 60 éve ezek , falábú , operett huszárok és a körülöttük fontoskodó senkiháziak ! Foci régóta nincs , már az új stadiont sem akarja senki üzemeltetni , mert ráfizetéses az összes ! Az elszegényedett pór népnek nincs pénze , hogy el tudjon menni meccsekre , ( úgy értem a mazochisták ! ) Hol vannak , a sok milliárdért nevelt " ákádemisták " , inkább vesznek menekült játékosokat , a magyar bajnokság ma abból áll , hogy az Én " migrijeim " fociznak jobban , vagy a Tieid !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27072682_1913298925652449_5262765699938691024_n.png?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0WFDms4q7kUAX8nuV43&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8TPSJ9fNOscGxcq2nBcTVPqh0RTSLFElkgs6L2iHQbbQ&oe=631A7898
Eladott Ország
Van még olyan demokrácia, ahol a minimálbér adóköteles, de a futballista 500 millióig viszont adómentes?! Demokráciában nincs, autokráciában lehetséges, sajnos no, de mi úgyis szívunk már több mint ezer éve.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273527257_480911010322525_5617755750070910977_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=vq-MTRJXjVkAX-8sZKT&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Et9DCJPfH5yUDTsTZtsXbSmCbgM4707wunHtMhXl4pQ&oe=62F79C4E
Yoda69
@Maccska: Utald a nyugdijad a Fradinak, hatha attol belelkesulnek.
Yeromos
Nem baj a lényeg, hogy ezen a héten kapot 1,4 miliárd forintott az MVM-től ez a migánsokkal telitett csűrhe.
Mondja már nekem meg egy fradi szurkoló, hogy mi a helyzet a "fradi szívvel" mikor gyakorlatilag nincs magyar játékosuk.
Dr. Proktor
Hát nem segítettek az MVM rezsiszázmilliói?
Eladott Ország
@Dr. Proktor: ma, 09:52 ♦ Az MVM százmilliókból sosem elég, lásd CÖF/CEKA nemzethy', civilszervezetet.
Yoda69
@m73: Erre nem fog valaszolni, csak lapit. O is tudja, hogy ezek a foci tamogatas alatt kilopott szazmilliardok is a NER elvtarsak tarcajat tomte.

@Yeromos: A Fradi sziv meghalt amikor brutalisan kivegeztek Simon Tibort a Fradi hatvedjet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.