A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra.

Hosszú elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó interjút ad az M4 Sport stábjának a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A többi között erről beszélt a 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok vasárnap, azt követően, hogy szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben – írja az MTI.

"Talán annyira azért nem éltem meg drámaian ezt a dolgot, mint mindenki más, ha jól hallom. Persze nagyon bosszant, és talán egy kicsit rosszul is álltam hozzá a versenyhez, de a nap végén két magyar állt a dobogón, és szép lett a vége. Én a szám után egy fél óra alatt kidühöngtem magam, és utána este én is szurkoltam a csajoknak"

- mondta Hosszú, aki megjegyezte, ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.

"Budapesten a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A tegnapiról ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész. Ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretnék felkészülni"

- fogalmazott a kilencszeres nagymedencés világbajnok.

Hosszú leszögezte, amennyiben úgy dönt, hogy ott akar lenni 2024-ben a párizsi olimpián, akkor minél hamarabb el kell kezdenie úgy készülni, mint régen.

"Amit eddig kerestem, az egy kicsit az egyensúly a magánéletben, és hogy jól is érezzem magam, viszont az a helyzet, hogy ha én így készülök, akkor annak ez az eredménye. Főként arról van szó, amit az uszodán kívül csinálok. Egyszerűen nem férhet bele más, annak is arról kell szólnia, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Ez az élsport, erre gondolunk, amikor mondjuk, mennyi lemondással jár. Ahhoz, hogy felkészüljek Párizsra, az kell, hogy ezt az életstílust folytassam."

Hosszú megjegyezte, egyelőre nem mondta ki, és még nem is fogja, hogy készen áll-e erre a kétéves felkészülésre, amely során mindent félre kellene tennie, "de talán".

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Katinka! El kellene engedni, mert már nyögvenyelős neked a versenyúszás..

Ne tervezgess versenyeket, úgy sem fog menni, csak égés lesz belőle...egyre lejjebb csúszol.

Szervezd az esküvőd! Az kell hogy jól sikerüljön.

Eddig nagyot alkottál, a bukásod nem szeretnénk látni. Hagyd a fenébe!
balos
@jesz: Hát kell a lóvé,mert sokba kerül az úúj "farok"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.