Az augusztusi vízilabda Európa-bajnokság szállásköltségéből körülbel 50 millió forintnyi euró tűnt el, a jórészt közpénzből működő Magyar Vízilabda Szövetség emiatt feljelentést tett, csak erről elfelejtették a nyilvánosságot tájékoztatni. Vári Attila szövetségi elnök nemrég váratlanul lemondott a posztjáról.

A 444 cikke szerint a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság a Magyar Vízilabda Szövetség feljelentése alapján csalás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. 

444: Csalás miatt nyomoz a rendőrség a vízilabda szövetség eltűnt pénze kapcsán

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap szerint bár a vízilabda szövetség honlapján csak egy, amúgy hevenyészett szövegezésű augusztus 25-ei keltezésű határozat utal arra, hogy a nyáron valakik több millió forinttal megrövidítették őket.

A határozat szövege ennyi:

"A Magyar Vízilabda Szövetség Elnöksége 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással megerősítette a spliti Európa-bajnokságon versenyző magyar válogatottak szállásköltségnek 70%-nak újrautalását."

Itt az "újrautalását" szó a fontos, ebből látszik, hogy valami nincs rendben, a lap szerint a szövetség amúgy jórészt közpénzből működik, ám a nyilvánosságot erről elfelejtették értesíteni. A 444 csak kerülőúton, a BRFK válaszából tudta meg, hogy nyomozás indult csalás miatt az MVLSZ feljelentése nyomán.

Október 14-én váratlanul lemondott a szövetség éléről Vári Attila olimpikon, egykori vízilabdázó, volt pécsi fideszes polgármesterjelölt is, a lap szerint a távozása elvileg összefüggésben lehet ezzel az üggyel.

A lemondás okait boncolgató Telex-cikk említette meg, hogy az augusztus-szeptemberi spliti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága nem kapta meg az MVLSZ-től a szállásköltség 70 százalékát, kétszer mintegy 60 ezer eurót (ami akkori árfolyamon körülbelül 50 millió forintot jelent), és azt újra el kellett utalnia a szövetségnek. A Telex arról írt, hogy a horvát szövetség által megadott számlaszám helyett a pénz egy hongkongi bankszámlán kötött ki.

A 444 több, az ügy egyes részleteire rálátó forrás alapján megpróbálta összeszedni, hogy mi történhetett, és mi volt az, amit a szövetség operatív vezetése az elnökség elé tárt.

Az ügy lényege az, hogy ismeretlen tettesek valahogyan bejutottak az MVLSZ emailes rendszerébe, ahol – kiismerve az ügymenetet és a kommunikációs mintázatot – egy jól időzített, hitelesnek é valódinak látszó utasítással eltérítették a pénz átutalását.

"Ez – ha valóban így történt, és valaki nem csupán ennek látszatát próbálja kelteni – a Business Email Compromise nevű csalástípusra emlékeztet, mellyel nagyvállalatok utasítási rendjének réseit kihasználva sikerült néha nagyobb összegű utalásokat eltéríteni"

- olvasható a cikkben.

Az ismeretlen elkövetők, magukat a horvát EB szervezőbizottság képviselőjének kiadva, a bajnokság előtt nem sokkal közölték a magyar féllel, hogy megváltozott a szervezet bankszámlaszáma, és a már kifizetett 30 százlaékos előlegen felül 120 ezer euró körüli összeget az új bankszámlaszámra kell befizetni. A lap forrásai két verziót közöltek: az egyik verzió szerint az MVLSZ két részletben, míg a másik verzió szerint egy összegben utalta el a kért pénzösszeget.

"A szövetség vezetésének nem volt gyanús az eset, nem hívták fel a szervezőket, és a megadott számlaszámot sem ellenőrizték, ahogy azt sem, hogy kaptak-e visszaigazolást az utalás beérkezéséről a horvát szervezőktől. A pénz a csalók által megadott (egyes információk szerint hongkongi, mások szerint malajziai) számlán landolt, majd nyoma veszett. Amikor a női pólósok versenyéig már csak napok voltak hátra, a horvátok jelezték, hogy gond van a szállásköltséggel: ekkor derült ki, hogy mi történt"

- áll a cikkben.

A lap szerint a szövetség állítólag belső vizsgálatot indított, de ennek amúgy semmi jele nincs a honlapjukon. A Telex korábbi érdeklődésére az új utód megválasztásáig hivatalban maradó Vári Attila nem válaszolt a vizsgálat állásáról, és annyit közölt csak, hogy a lap információi tévesek, mert az MVLSZ időben fizetett, így a női és férfi válogatott szállása biztosítva volt. 

A 444 ennek kapcsán feltette a kérdést az MVLSZ-nek, hogy amennyiben tényleg biztosítva volt a szállás, akkor mégis miért kellett újrautalni a pénz 70 százalékát, és miért fordult a szövetség a rendőrséghez. Erre viszont sem Vári, sem a szövetség elnökségének más tagjai sem válaszoltak.

A lap szerint az eltűnt pénzre nagy valószínűség szerint keresztet lehet vetni, ám a kérdés most az, hogy benne volt-e bárki a szövetség részéről a csalásban, vagy csak "minden érintett roppant naiv volt". A 444 forrásai szerint az utalást az elnöknek kellett engedélyezni, de azt már a többségük nem feltételezi, hogy magának az elnöknek köze lett volna a csaláshoz.

"A súlyos tízmilliók gondatlan elszórása azonban megkerülhetetlen felelősségi kérdéseket vet fel, ha pedig a pénzt a csalóknak, ahogy hírlik, tényleg több részletben, nagyobb időkülönbséggel utalták el anélkül, hogy az MVLSZ részéről ezt bárki tudatosan segítette volna, az már a parodisztikus hülyeség kategóriájába tartozik"

- olvasható a cikkben, amelynek végén Vári Attila sportolói és fideszes politikusi karrierjét is összefoglalták.

Forrás: 444.hu, telex.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Régóta cikkeztek már: Várinak nem kis vajhalom van a fején.
balos
Amit nem tudnak már titkosítani,annak olyan bottal ütik a nyomát ami a luxus "szálloda-börtönbe" vezetik a delikvenst!Esetleg házi őrizet a Maldiv szigeteken!
nezelodo
Ezek a NER társak is intezíven játszák az itt a piros hol a piros ősrégi dakota játékot.
Tunes1106
Na ès a dîszcigánnyal mivan? flórika szabadon ? Na ebből sem lesz semmi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.