A MOB megrendelésére átfogó tanulmány készült a hazai sport elmúlt két évtizedéről, a megjelenését nem verték nagy dobra. A tanulságok elkeserítők: a 16 kiemelt sportágból 9-ben csökkent az eredményesség, amióta az Orbán-kormányok a sokszorosára emelték az állami támogatást. Van olyan sportág, amelyben a százszorosára nőtt a támogatás, és az ötödére esett az eredményesség. Az, hogy a versenysport kiemelt jelentőségű a magyar politikában és a sikerek is a néplélek számára, nem új keletű jelenség. Az olimpiai éremtáblázaton már 1936-ban a harmadik helyen végzett Magyarország, aztán a második világháború után 1952-ben újra, és ezt mindkét politikai rendszer a saját sikerpropagandája részeként használta. A 90-es évek elején a rendszerváltozás teljesen felforgatta a sportéletet, de még olyan alapjai voltak, amelyekre lehetett építeni. A 2000 utáni években már rothadó létesítményekről, a meleg víz hiányáról írt a sajtó, az egykori stabil háttér rogyadozott az élsport alatt. 2010 után...

Forrás: telex.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Semmi gond. A lovetta továbbra is számolatlanul fog dőlni, az elszámoltatást meg felejtsük el.
És ebben falábú aranylábúak és a létesítmények nincsennek benne.
A tanulmány világosan rámutat, hogy nem a számolatlan pénz és új létesítmények a sportsikerek megalapozói.
csak úgy....
@lusta: talán "0rbán szerénysége" nem is igazán a sikerekre vágyik, inkább a repire és a tömérdek pénzre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.