Egészen váratlan tartalmú éves beszámolót tett közzé a felcsúti klub mögött álló Puskás Futball Kft. a 2022-es év gazdálkodásáról.

Az mfor.hu írta meg, hogy 8 év után újra veszteséget kellett elkönyvelnie a cégnek, melynek okai nem igazán derülnek ki az egyébként meglehetősen sajátos kiegészítő mellékletből sem.

Másfél milliárd forintos veszteséggel zárta a 2022-es évet a Puskás Akadémia

A felcsúti Nagy Zsolt (k) a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Puskás Akadémia FC – Újpest FC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2023. február 9-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az viszont biztos:

A Puskás Futball Kft. 2022-t több mint 1,5 milliárdos veszteséggel zárta az előző évi 536 millió forintos nyereséget követően.

Legutóbb 2014-ben, működésének második teljes évében volt mínuszos a cég gazdálkodása, ám annak akkori, 127 milliós értéke meg sem közelítette a mostani milliárdos nagyságrendet.

A bevételek zuhanása mellett a költségek nem csökkentek. Az anyagi jellegűek 44 százalékkal ugrottak meg, 1,3 milliárdra, a személyi jellegűek pedig 13 százalékkal, 3,06 milliárd forintra.

Forrás: mfor.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Biztos fűteni köll a gyöpöt mer még megfagynak az akadémikusok. Meg aztán lopni is köl.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Biztos fűteni köll a gyöpöt mer még megfagynak az akadémikusok. Meg aztán lopni is köl.
Yeromos
Elég érdekes lenne ha nyereségesek lennének, mert annak alapfeltétele a bevétel. Ezek csak az adófizetők pénzén élősködnek bevételük nincs.
jesz
másfél milliárdos veszteség? ..ugye ez vicc?
human
Nem tudnak lopni a brüsszeli támogatásból máris inog az a saját láb.
Törölt Nick
MIközben ömlött bele a TAO pénz. Majd adnék én ezeknek olyat, hogy az összes lesántulna.
lusta
@Yeromos: MI halandók azt hisszük, hogy a bevétel egy sport klubnál a jegyeladásokból, cégreklámokból és egyéb cég szponzoroktól származik. Ez itt a felcsúti kis tolvaj zsebcézár birodalma, ahol a lovetta odamegy, ahova ő akarja, meg abból, aminől akarja. Na és itt a gond most. Ahogy @human írja, a gaz brüsszeliták miatt nincs elegendő lovetta a közpénz közpénz jellegének elveszejtésére.
simmering73
Semmi baj. Majd a nép adóforintjaiból lenullázzák.
human
Nézzük csak Orbán felcsúti csapatában pár magyaron kívül kik is vannak benne:
Sahab Zahedi (iráni)
Mohamed Mezgrani (algériai)
Wojciech Golla (lengyel)
Alexandru Băluță (román)
Marius Corbu (román)
Yoell van Nieff (holland)
Patrizio Stronati (olasz)
Karlo Bartolec (horvát)
Artem Volodimirovics Favorov (ukrán)
Jakov Puljić (horvát)
Luciano Slagveer (holland)
Lamin Colley (gambiai)
Brandon Ormonde-Ottewill (angol)

Ez gyakorlatilag nem egy nevelt, hanem egy vett csapat. Abból a pénzből veszi Orbán a játékosokat ami hiányzik az államkasszából.
Eladott Ország
Szarik rá a bűnöző román cigány geci és félanalfabéta gügyü strómanja, hogy anyátokba szakadtatok volna rohadt paraziták!
Clavigo
Nem baj...Szerencsére évi 500 milláig adómentesek a. " zakamédisták " ,a gyep fűtve rendesen...,a többit majd kipótoljuk... Oszt jó napot. ( élősködő rohadt herék..)
sokanvagyunk
Leutánozták az állami költségvetés pénzügyesének módszerét.
icegygenabro
Fideszgeciknek ez sem baj! De mi fizetjük...
icegygenabro
@m73: majd jön a tirpák "hazuddrá" felkiáltással!
icegygenabro
@sgl: a kibaszott anyját ennek a qrva sleppnek! Ezek mind erre a gecire szavaznak...
namihami
""...nőttek a kiadások...""
Saját tulajdonosaiknak köszönhetik. Éppen az egyik hozta a rendelkezéseket róluk.
És fizetik, velünk együtt!!!
Yeromos
@human: Elvégre foci akadémia a fő tevékenysége az utánpótlás nevelés.
csak úgy....
ami 0rbánhoz köthetö az minden veszteséggel zár,lásd magyarország!
szaboria1
@sgl: 14.11-re Már a szemem is belefáradt a lista olvasásába. Ennyi ingyen élőt kell eltartani az adófizetőknek.
icegygenabro
Kecsebaszóknak ehhez a cikkhez nem fűlik a foga...
colibri
Az egész fidezs bagázsra ez a jellemző; a kivagyiság, a pénzszórás, a nagyzolás, a ki, ha én nem! Halandó ember el nem tudja képzelni mennyi temérdek pénzt elégetnek ezek a ner-vezérek. Nagyon jó példa erre pl. az öreg orbánc "birtoka" Hatvanpusztán, vagy orbánc nonstop repkedése akár a családjával is!, vagy a millió stadion, aminek a fenntartása is horribilis összegekbe kerül és természetesen a dolgozó emberekkel fizettetik meg. A saját jövedelmük égbe emeléséről már ne is beszéljünk!
drrotf
Csak nem hitelből élnek most a "fijúk"?Úgy aggódom, hogy a focisták több millás fizetésük most megkapják vagy csökkenteni fogják, és akkor majd visszaesnek az NB II-be. Ne tán arra várnak hogy vissza nem térítendő állami támogatást fognak kapni, mert az a "piszok" sok TAO pénzből nem tudják az energia áremelkedést kigazdálkodni,akkor amikor az állami hivataloknak, vállalatoknak magán embereknek és cégeknek ki kell gazdálkodni az Orbáni inflációt.
human
@Yeromos: Ja, Annyi benne az utánpótlás nevelés, mint fideszes lombkorona ösvényen a lombkorona. Papíron van, a valóságban meg lopnak.
nyuggerpasi
Majd Don Vittórió beszedi a magyar emberektől akármilyen okkal a hiányt és a lebutított,átvert,szavazótábora még tapsol is neki. Ez ma MAGYARORSZÁG.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.