Az előző idényben ezüstérmes Kecskemét kétgólos vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

NB I: simán elintézte a Diósgyőr a tavalyi szezon meglepetéscsapatát
Fotó: DVTK

A miskolci együttesnek hazai pályán ez volt sorozatban a harmadik sikere a bajnokságban, míg a KTE egymás után negyedszer kapott ki az élvonalban.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 3-1 (2-0)

Miskolc, 7292 néző, v: Káprály

gólszerzők: Vancas (9., 11-esből), Gera (17.), Jurina (70.), illetve Horváth K. (86., 11-esből)

sárga lap: Zeke (8.), Belényesi (36.), Szalai G. (50.)

DVTK:

Ogyincov – Gera, Szatmári, Bárdos, Stephen – Holdampf (Bényei, 80.), Vallejo, Vancas (Klimovics, 73.) – Pernambuco (Jurek, 80.), Edomwonyi (Jurina, 22.), Lukács (Acolatse, 73.)

Kecskemét:

Varga B. – Iyinbor (Nagy O., 55.), Belényesi, Szalai G. (Katona, 82.) – Szűcs, Vágó (Meszhi, 73.), Zsótér, Szuhodovszki, Zeke (Leoni, a szünetben) – Pálinkás (Szendrei, a szünetben), Horváth K.

Az első 20 percben egyértelműen a hazaiak voltak jobbak, akik ebben a periódusban kézben tartották a mérkőzést, ennek megfelelően a játék képe az ő akaratuk szerint alakult. A DVTK 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, miközben a vendégek csak keresték a saját játékukat, és védekezésben nem tudták útját állni a hazaiaknak. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a meccs, de a Kecskemét változatlanul nem tudott eljutni még a szépítésig sem. A vendégek előtt nem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség, a Diósgyőr viszont akár három vagy négy góllal is vezethetett volna a szünetben.

Fordulás után a kettős cserével felfrissített kecskemétieknek változatlanul a védekezéssel kellett törődniük, majd miután rendezték a soraikat, valamelyest átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek. A diósgyőri kapuban ugyanakkor magabiztos maradt Ogyincov, aki nem egyszer avatkozott közbe remekül. A hazaiak aztán egy szép támadást góllal fejeztek be, így háromgólos előnyre tettek szert, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A Kecskemét igyekezett szépíteni, ami végül büntetőből sikerült, de a találkozó összképe alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt volt.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

vasárnap:

Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 3-1

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 3-1

szombaton:

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-6

Debreceni VSC-Újpest FC 1-2

pénteken:

Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 1-1

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 7 6 – 1 26-9 18 pont

2. Paksi FC 8 5 2 1 14-9 17

3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17-9 16

4. MTK Budapest 8 4 2 2 11-11 14

5. Újpest FC 8 4 2 2 13-14 14

6. Debreceni VSC 8 4 – 4 13-12 12

7. Puskás Akadémia FC 8 3 3 2 13-14 12

8. Kecskeméti TE 8 3 – 5 9-11 9

9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14-16 8

10. ZTE FC 8 1 2 5 10-19 5

11. Mezőkövesd Zsóry FC 7 1 1 5 8-15 4

12. Kisvárda Master Good 8 1 1 6 7-16 4

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Diósgyőrben valami alakul!!
Várom a következő fordulót!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
@Horizont: Valószínűleg így néznének ki a felcsúti focisták, ha a jegybevételükből fedeznék a felszerelésük árát és nem az adófizetők pénzéből. Az a lényeg, hogy az adómentesség az jár! Még ennyit sem érdemelnek!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272961906_1636520136694036_297297566713705729_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=49d041&_nc_ohc=CgrP4PTY5csAX8lbnXc&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfALj74qDVwDOvX4oCwIC9o8A7Hs2BuTIAM2lC49FGrReA&oe=651F5C4C
Eladott Ország
Puskás akadémia – Paks 209 néző. Ebben benne voltak a biztonsági őrök ,a jegyszedők ,a büfé és a WC személyzete is? A következő kérdés : mennyibe került a mérkőzés? A fentiekben felsoroltak bérén kívül az energiaköltség a játékosok a bírói testület utaztatása és fizetése? Azoknak kellene fizetni akik az egészet kitalálták! A gazdaságos stadion fenntartás alappéldája.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/383743553_604162468539620_4083811431219326315_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=5614bc&_nc_ohc=3i9kt2oXYPUAX-1On0Q&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAadu0fbFL86Rp4aX5vwkiHh0G8AA8fWTpt5YYejfumuA&oe=65206A77
Ha ha ha!...Ceausescu szülőfalujában 25 ezres stadion és élvonalbeli csapat is volt, de a halála után összeomlott minden..
media.tenor.co/HZod1T5aEkgAAAAC/guinea-pig-laughing.gif?t=AAYGV1RH_sYKpPNI3A_19w&c=VjFfZmFjZWJvb2s&itemid=25064318

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.