Sarkozy, a megválasztása után nem sokkal a „hiperaktív” állandósult jelzőt megszerző és azóta is megtartó francia elnök, számomra legalábbis – ellentétben a várakozásokkal – nem tűnik úgy, hogy a legaktívabb EU-elnökségi korszakot fogja zárni 2008. végén. Egymás közt azt is bevallhatjuk, nem túl szerencsés félévet zár az Unió: elég a Lisszaboni Szerződés elutasítására, az Oroszországgal szembeni kevéssé hatékony EU-s érdekképviseletre, vagy akár a leszakadó EP-plafonra gondolni... Az Európai Unió következő elnöksége alatt azonban úgy néz ki, a hiperaktivitás-pártiak legalábbis nem lesznek csalódottak. A Lisszaboni Szerződést egyébként ellenző csehek tervezett lépései már most világos jövőképet adnak az EU haladási irányáról: déli integráció, az intézményi reformok felpuhítása vagy elhalasztása, illetve az erősödő Oroszország-ellenes gesztuspolitika fogja jellemezni az oroszok szemét leginkább bántó, Európa keleti végein kiépíteni tervezett rakétapajzs mellett leginkább kardoskodó Csehország elnökségét. Jól illeszkedik a történelmére méltán büszke, és a szovjet elnyomás, valamint a negyven évvel ezelőtt levert Prágai tavasz emlékeit őrző csehek terveibe az az európai totalitárius rendszereket kutató központ és múzeum, amely alapítását múlt csütörtökön szorgalmazta Pavel Zacek, cseh EP-képviselő. A központ természetesen nem csak a szovjet elnyomás történelmi kutató- és emlékhelye lenne, hanem Portugáliától a Baltikumig lefedné a kontinens közös, totalitárius múltját. A parlamenti képviselők között jelentős támogatással bíró indítvány része egyébként a náci és a kommunista diktatúra elszenvedőinek európai emléknapjának bevezetése, amely a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának napjára, augusztus 23-ra esne.

Feltöltő: plat84
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.