Miért éppen Lappföld?

Nagyjából mindenkinek közös gyerekkori élménye, hogy december 5-én este szorgosan sikálja a cipőit, miközben azon stresszeli magát, hogy vajon elég jó volt-e egész évben ahhoz, hogy a Mikulás telerakja mindenféle jóval az ablakpárkányra helyezett lábbeliket. Aztán persze valahogy mindig tele lett reggelre ajándékkal a cipő, amire többféle magyarázat is kínálkozott: vagy annyira jók voltunk, hogy megérdemeltük (többségünk így értelmezte az eseményeket), vagy tényleg jóságos a Mikulás (én rendszerint ezzel a teóriával azonosultam). A másik dolog, ami nem kis mértékben foglalkoztatta a gyereksereget ebben az időszakban, hogy bármennyire igyekeztünk is, soha nem sikerült tetten érni a nagyszakállú öregurat. Végül aztán a valóság felülkerekedett: vagy lebukott valamelyik szülő küldetés közben, vagy szép lassan kinőttünk a meséből és a felvilágosításnak az is részét képezte, hogy nem létezik Mikulás, sőt Jézuska sem. Valahogy feldolgoztuk a súlyos illúzióvesztést, és az élet egyéb kegyetlenségei közé utaltuk, és valahogy menet közben megismerkedtünk a Szent Miklós legendával, ahonnan az egész kiindult. Az azonban kevéssé világos, hogy miként lett a lila palástos, kis-ázsiai püspökből piros bundás, lappföldi illetőségű öregúr.