Gyanúsítottként hallgatták ki és részletes, beismerő vallomást is tett Balogh József, aki azzal került a lapok címoldalára, hogy összeverte az élettársát – írja a Blikk.

A nyomozás adatai szerint április 28-án a hajnali órákban a fülöpházi lakóhelyén bántalmazta élettársát a képviselő ittas állapotban, minden előzmény nélkül. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést és egyéb sérüléseket szenvedett.

Hajánál fogva verte a teraszkorlátba élettársa fejét Balogh József

Balogh József először négy-öt alkalommal, a közepest meghaladó erővel, ököllel a nő arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta őt, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Az asszony kiáltásaira Balogh József nevelt fia anyja védelmére kelt.

Az élettársa, S. Terézia az eset után megbocsátott Baloghnak a verésért.

A politikus mentelmi jogát korábban felfüggesztették.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Hajánál fogva verte a teraszkorlátba élettársa fejét Balogh József" ez a keresztény fideSS erkölcsű "jóember". Akkor nem a vak komondoron hanem a teraszkorláton esett át a szerencsétlen asszony mikor ez az állat (nem a komondorra gondolok) bántalmazta. Nálam ez öt év.
Emlékszem mikor Fletó azt találta mondani hogy az öregecske feleséget le kell cserélni. Akkor hónapokig hisztizett a fideSS hogy a témát napirenden tartsa, most meg lapítanak a fideSS patkányok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csikknorisz
"ittas állapotban" Nem mindegy, hogy ittas volt-e, vagy sem? Az nem mentség semmire. Mint mikor Bándy Kata meggyilkolása után rendre azzal akarták mentegetni a gyilkost, hogy be volt piálva, vagy drogozva. Védők, meg a Blikk is, akik Stólbuciból is áldozatot kreáltak. Csak olvassatok vissza pár évet. Véletlenül ez is egy Blikk hír. Direkt hangsúlyozzák, hogy nem az áldozat az áldozat, hanem igazából az elkövető a tudatmódositó szerek áldozata? Aki elszenvedte, az meg így járt, és kész? Az miért van, hogy én, és még rajtam kívül jónéhányan sose verték még szét senki fejét, nem erőszakoltak, öltek meg senkit se ittas állapotban, se máshogy? Pedig "kellett" volna ezek szerint, ha csak a "szer" a bűnös, nem az ember.
leszúrt rittberger
@csikknorisz: Neked valami Blikk-üldözési mániád van szerintem... Ha leírják, hogy ittas állapotban verte össze, az neked azt jelenti, hogy mosdatják? Szerintem pont ellenkezőleg, csak még rosszabb színben tünteti fel az elkövetőt egy ilyen "részlet".

Ja, ha meg nem írnák le, hogy részegen verte, akkor meg azt mondaná valamelyik okos nyilván, hogy "el akarják hallgatni". Semmi sem jó a furmányos igazságosztóknak...
csikknorisz
@leszúrt rittberger: Nincs Blikk-üldözési mániám, a magyar bulvársajtóból a legszínvonalasabb terméknek tartom. (ez mondjuk nem nagy dicséret a többire nézve:) De vannak faszságaik bőven, csak nézz utána az ominózus témáknak, amiket írtam, itt is volt róluk szó bőven. Pusztán párhuzamot vontam blikkcikk és blikkcikkek között. Vagy tilos?
töky
Az hogy kipicsázta az asszonyt egy dolog. Hogy ebbe belekeverte a vak kommondort az is egy dolog. De az hogy ilyen bugyuta hazugsággal próbálta meg etetni a közvéleményt , meg a hatóságot parlamenti képviselőként, az szégyenteljes, egyben nevetséges is. Ha ennyire telik csak neki , mi az anyját keres ez a gyökér a parlamentbe??? Ennél egy kicsit jobbat nem talált a nyomógombok kezeléséhez ez a kis barna felcsuti cigánygyerek, akkor ez mindenki számára lesújtó. Ezek szerint ilyen képességű f@szkalapokból áll a magyar parlament 2/3-a? És még ezek is meg fogják verni 2014-ben a baloldalt? Emberek, akkor költözzünk innen, amíg nem késő...
valakiaki
Az úgy volt hogy a vak korlát nekiment az asszony fejének.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.