Kívül tágasabb, de… – avagy miért ragaszkodunk a komfortzónánkhoz?

„Van ugyan jogosítványom, de nem nagyon szoktam vezetni. Csak a környéken.” „Tudok angolul, de nem szoktam használni a tudásom, ha külföldön vagyok, akkor sem. Mindig van, aki lefordítja. Pedig tudom, hogy kellene gyakorolni.” „Mindig arról álmodtam, hogy színésznő leszek. Tudom, most is csatlakozhatnék egy színjátszó stúdióhoz, van is egy a környéken. Többször gondoltam, hogy jó lenne….” Mi a közös mind 3 fenti példában? Az, hogy komfortzónán belülről szólnak. Onnan, ahol kényelmesen, otthonkában és házipapucsban mozgunk. Megkérdeznéd, hogy ez baj-e? Dehogyis! A komfortzóna önmagában egy nagyon is szükséges hely. Az a hely, ahol elengedheted magad. Semmi feszültség, minden ismerős, csukott szemmel is odatalálsz a fürdőszobába. Otthon vagy. Otthon lenni pedig kényelmes, megszokott, biztonságos, otthonos…