Zalatnay Cini után Delhusa Gjon is úgy érzi: művészi teljesítménye és a pályán eltöltött negyvenhárom év után már megérdemelné a Kossuth-díjat – írja a Bors. Azt is megjegyzik, az énekes szerint abban, hogy eddig nem tüntették ki, a politika is közrejátszik.

"Amikor elgondolkodnak azon, ki érdemelné meg a díjat, figyelembe kéne venni azt is, hogy az adott előadóművész mióta van a pályán, mennyi pénzt hozott az országnak. Persze nem ez a legfontosabb, de nekem például vállalkozásom sincs, a közönség szeretetéből élek 43 éve" – mondta a Borsnak Delhusa Gjon.

"Valami megváltozott. Ennek a díjnak a művész munkásságának csúcsát kéne jelentenie, egyben életműdíjként is funkcionálnia, mégis megeshetett, hogy Ákos negyvenévesen megkapta a Kossuth-díjat. Ez kiakasztó" – értetlenkedett Delhusa. Véleménye szerint aki nem hódol be a politikának, nem is számíthat arra, hogy ilyen tisztességben részesül.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Arra appelálni, hogy 43 éve dolgozom, ez egy Kossuth díjhoz kevés. A munkáért, amit választott megkapta a fellépti illetve más juttatásokat.
Úgyis mondhatnám, aki dolgozik, azért jár a havi fizetés. A jutalom, kitüntetés csak kiemelkedően magas munkáért jár.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nil
@silber13: Aki lop csal és hazudik az kap díjat-amit olyan emberről neveztek el aki lop ...
silber13
@Nil: Kimondottan rühelltem Kosuthot a szabadságharc idején a viselt viselt dolgai miatt, de látod, mégis egy díjnak neveztek el róla. és Görgey lett a megbélyeggzett.
silber13
Delhusa meg nyugodjon bel, hogy nagypn hátul kullog a soeban, Cinivel együtt!
Érdemes lenne megnéznie a bíráló bizottság összetételét!
m.168ora.hu/arte/kossuth-dij-ferfiak-adjak-ferfiaknak-27352.html
silber13
Jonny és Cini! Az az ominózus Kossuth-díj nem egy törzsgárda tagsággal járó plecsni, ami automatice jár x ledolgozott év után. Az a díj adható! Nem kötelező, - ismétlem - adható! Van aki megkapta, megkapja de van, aki nem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.