A legendás Besenyő Pista bácsit alakító Laár András gusztushuszadikán elkövette azt a hibát, hogy István királlyal merészelt viccelni. Most magyarázkodhat.

A humorista egy államalapítónk trónolására hajazó pózt vett fel, csak a trón helyett kerti széken, jogar helyett pedig kolbásszal pózolva. Ettől aztán több kommentelő rögtön zsigeri nemzetgyalázást kiáltott, mire Laár most inkább elnézést kér.

Kiakadtak a turbómagyarok Besenyő Pista kolbászán

Ezt írta a Facebookon:

Kedves Barátaim!

Augusztus 20-án kitettünk egy fényképet, amin Besenyő István látható kerti széken ülve, kezében kolbásszal és almával, dölyfös arcot vág, így ünnepli saját névnapját... talán még emlékeztek. Szerencsére nem sokan, de azért néhányan mégis ezt egy rendkívül súlyos bűnnek látták, nemzetgyalázásnak, és vallási jelképek megcsúfolásának. Őhozzájuk szólnak az alábbi sorok:

Kedves Nemzettestvéreim, Magyarok!

Ezúton kérek Tőletek bocsánatot Besenyő István nevében, hogy ilyen félreérthető módon próbált törleszkedni nemzetünk nagy királyához, a saját kis pitiáner módján. A védelmében szeretném elmondani, hogy semmiképpen sem gondolt arra, hogy megcsúfolja Szent Istvánt, hanem épp ellenkezőleg: próbált egy kicsikét sütkérezni a Nagy Névrokon fényében. "Há' én is István vagyok..." gondolta csupán, és a konklúziót írta oda: "Há' nem? Há' de!" Higgyétek el, semmi egyéb rosszat nem gondolt – én ismerem a gondolatait – legkevésbé se gondolt nemzetgyalázásra, vagy vallási jelképek megbecstelenítésére. A saját kis szánalmas "birodalmának" jelképeit tartotta a kezében, és hát ne haragudjatok azért, hogy neki csak ennyire futotta. Enyhítő körülményként felhívom a figyelmeteket arra, hogy sem nemzeti, sem vallási jelkép nem szerepelt a képen.

Én magam egyébként civilben nem ültem volna ki dölyfösködni, ilyen magamutogató módon semmiféle kerti székre, mert nem szeretem az effajta feltűnősködést. Ráadásul engem nem is Istvánnak hívnak, és nincs is ekkora kolbászom, mint amekkora a képen szerepelt. Mindezeket figyelembe véve, kérlek benneteket ne haragudjatok miránk már ennyire! Ne varázsoljatok ilyen ártatlan dologból véresen komoly, súlyos bűnügyet, miközben valahol valakik tényleg és valóságosan véresen komoly, súlyos bűnügyeket varázsolnak elbagatellizálható semmiségekké.

A magam és Besenyő István nevében is elmondhatom, hogy mindketten nagyon szeretjük a hazánkat, és nagyon örülünk annak, hogy magyarnak születtünk.

Besenyő István nevében,
Szeretettel:
Laár András

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
A humortalanok a legveszélyesebbek, mert teljesen kiszámíthatatlanok...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@dr. prédikátor: Bégetni azt tudnak!Humor érzékük,mint a falra festett hintalónak
Pálinkafőző Rézüst
@miazavalami: tegnap, 13:17-re: mellik fajta kolbászt? A betevőt? :))) Akkor érthető a savanyaságuk...:))))
verőce21
Van egy pólóm, az van ráírva jó nagy betűkkel: BALEK. Csak tudnám, mi került benne 34700 forintba?
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: kérdezd meg enthernyó párttársadat...:)))))
KERKA
@verőce21: ha egy pólóért kiadsz 34.700 forintot, megérdemled a Balek föliratot.:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.