“De hát én mindent megteszek azért, hogy társam legyen, mégsem sikerül!” – ezt a mondatot kismilliószor hallottam/olvastam az elmúlt években társkeresőktől. Nos, gondoltam, most megmutatom nektek, mi az a “minden”. Egyik kliensem története következik. Elöljáróban tudnotok kell róla, hogy eléggé hátrányos helyzetből indult: informatikusként jószerivel nőt sem látott maga körül, nemhogy társjelöltet. Mire erre ráébredt, már a harmincas évei közepén járt. Ekkor kezdte kitalálni és felépíteni önmagát. Nézzük, meddig jut egy átlagos kinézetű “kocka”, ha valóban mindent megtesz azért, hogy legyen barátnője! (Mivel nagyon hosszú a történet, ezért néhol rövidítettem rajta) “Úgy kb. 5 éve kezdődött, indult el a dolog. Akkori állapotom úgy nézett ki, hogy dolgoztam, meg otthon számítógépeztem, játszottam meg gitározgattam kicsit. Nagyjából zéró szociális élet, mozgás. Fel is szedtem jó pár kg-t. Az akkori, addigi stabil 88kg-ról felmentem 104-re.”

Feltöltő: ramengirl70
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.