Miután az őrjöngő anya megfojtotta kislányát, még 106-szor szurkálta össze a gyermek testét, majd a tetteit megmagyarázó búcsúlevelet írt. A levélbe foglaltak szerint Laurát azért ölte meg, mert ha ő nem lehet az anyja, más se legyen – tudta meg a Blikk.

Az asszony eredetileg magával is végezni akart, de úgy tűnik, az alkoholos befolyásoltság alatt álló nő végül meggondolta magát. A rendőröknek mindössze annyit mondott mentségképp, hogy lánya az anya megszólítás helyett Anikónak hívta, ezért idegesítette fel magát, így tettét hirtelen felindulásból követte el. A lap szerint ez a dühroham órákon át tarthatott és a helyszínen a látványtól még a gyilkossági nyomozók gyomra is felfordult. Egy névtelenül nyilatkozó rendőr szerint olyan volt, mintha az asszonyt ördög szállta volna meg.

Az asszony a saját kihallgatásán még csak el sem sírta magát, leginkább belemerült az önsajnálatba és csupán az foglalkoztatta, vele mi fog ezután történni. Szerinte egyébként a tragédiáért csakis a kislány édesapja a felelős. A nő ügyvédje, Csíkos János Blikknek tett nyilatkozata alapján akár életfogytiglanig tartó börtönbüntetést is kaphat. Előzetes letartóztatását 30 napra szabták meg, mely ellen nem fellebbezhet. 

Anikó jelenlegi élettársa, G. István a lapnak elmondta, az asszony gyakran benyugtatózta magát, ráadásul legtöbbször alkoholt is fogyasztott az erős szerek mellé. A gyilkosság elkövetésekor is hasonló állapotban lehetett. 

A nő egyébként  G. Istvántól kért kölcsön 25 ezer forintot, hogy lányát el tudja vinni a tatai tó partjára a tavaszi szünetben. A gyilkosságot követően napokig élt még együtt gyermeke ágyba fektetett holttestével, mire a szomszédoknak feltűnt, hogy nem hallani a gyerek hangját. Ezután vették észre a 8 éves kislány után kiadott körözést, és a panzió tulajdonosa rögtön hívta a hatóságokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.