Kállay-Saunders Andrást leütötték a BOB nevű V. kerületi szórakozóhelyen.

Az eset a mosdó előterében történt, ahol egy igazolt bokszoló állítólag belekötött Saundersbe, és akkora ütést mért az énekes fejére, hogy az összeesett.

A Blikknek nyilatkozó szemtanú arra lett figyelmes, hogy egy alacsonyabb termetű, kisportolt alkatú fiú szemben áll az énekessel, eltorzult arccal üvölt neki valamit, majd egy jól irányzott ütéssel a földre küldi.

Megverték egy diszkóban Kállay-Saunders Andrást

Ezután mint aki jól végezte a dolgát, kiment a mosdóból, míg az énekes a földön maradt.

Én oldalt álltam ennek a bokszolónak. Nagy volt körülöttem a lökdösődés, s láttam, hogy felém üt a fiú, és az államat súrolta az ütés. A földre azért estem, mert a betóduló kidobók ellöktek

- mondta a Blikknek Kállay, aki először bagatellizálta a történteket, és azt mondta, csak meglökték a szórakozóhely mellékhelységében, és nem is esett el. Akkor árult el pár részletet, mikor szembesítették a szemtanú által elmondottakkal.

A rendőrséget csak azért nem értesítették, mert a megasztáros kifejezetten kérte, hogy ne tegyék.

Egy verekedés miatt egyébként már folyik eljárás Kállay-Saunders András ellen. Fél évvel ezelőtt ugyanis a Hajógyári-szigeten állítólag többeknek komoly sérülést okozott, a rendőrségi nyomozás még folyik.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Még mindig nincs vége az előző ügyének ? Nem véletlen ,hogy nem akarta a rendőrség értesítését. Van pénze szórakozó helyekre járni ? Lehet ott keresi a "verekedési" lehetőséget ? Holnapi címlapon megjelenik,hogy neki sincs pénze ennivalóra,mint Nádas György humoristának.Na menjenek a francba ezekkel a hülyeségekkel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Megérdemelte a kis homo...
Mindig is köteketö f@szi volt,
megjátszotta a celebet ...hát
most (is) póruljárt, emberére akadt !!
Feraj49
Még mindig nincs vége az előző ügyének ? Nem véletlen ,hogy nem akarta a rendőrség értesítését. Van pénze szórakozó helyekre járni ? Lehet ott keresi a "verekedési" lehetőséget ? Holnapi címlapon megjelenik,hogy neki sincs pénze ennivalóra,mint Nádas György humoristának.Na menjenek a francba ezekkel a hülyeségekkel.
sentinel216
Kereste a balhét, most megtalálta. Fölnyalatták vele a WC kövét. Eddig nála védtelenebbekkel emberkedett. A bíróságon lévő ügyben az a vád ellene, hogy a földön fekvő áldozat fejét rugdosta. Mázlija volt, hogy ez a bunyós gyerek nem focizott bele a pofájába.
simmering73
Érdekes, hogy ezzel a gyerekkel mindig csak a baj van.
silber13
Az apja tevékenységére gondolva ugyancsak messze esett az alma a fájától.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.