Színpadra sem akarták engedni, majd 3 szám után lezavarták a Doly Rollt a koncerten. 

Külföldi és magyar sztárok léptek fel a Disco Party 80's elnevezésű koncerten a Puskás Ferenc stadionban.

Akkora volt ugyanis a csúszás, hogy az utolsóként fellépő Dolly Rollt már színpadra sem akarták engedni. Végül kikönyörögtek maguknak három számot, de utána azonnal elvették tőlük a mikrofont, még csak el sem köszönhettek a közönségtől – írja a Blikk.

„Szépen kérünk Titeket NE RÁNK HARAGUDJATOK AZ ESTI NAGYKONCERTEN TÖRTÉNTEK MIATT!!... én részemről jóformán végigbőgtem az egész éjszakát... – írta Dolly a Facebookon a botrányosra sikerült fellépés után. Miközben a színpadon ment a műsor, a színpad mögött ment a balhé!! Végül annyit kierőszakoltunk, hogy 3 dal szerepelhessen legalább a részünkről... Higgyétek el, amióta én színpadon vagyok, még soha nem fordult az elő, hogy úgy menjek fel a világot jelentő deszkákra, hogy fojtogat a sírás!!!....”

Miközben Ti „vissza-vissza" szavakkal követeltétek a folytatást, addig Zoli az egyik sarokban vitatkozik, én pedig a másikban várom, hátha még legalább egy dalt engedélyeznek, és legalább megengedik, hogy elköszönhetünk... De nem ez történt... még a mikrofonokat is elvitték, és számunkra is ilyen megalázóan ért véget az egész...

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@excep: Miért nem lehetett 20 perccel hosszabb a rendezvény?
Tán csak nem valamelyik kormánytagnak kellett saját maguk fényezésére a színpad?
picike
Mindent a maga idejében kell tudni elengedni és az nem szégyen hanem bölcs dolog !!Jó pihenést a Dolly Rollnak is . Homonyik sándor - sose bucsúz el
és ez igaz is ez a szám
excep
Nem kelett volna Zoltán Erikának kétszer fellépni egyszer is szar volt nem kezdtek idöben és ki a tökömnek hiányzot Várkonyi Attila? B Tóth L kivül amugy meg egy rakás szar volt az egész peddig nem voltak szégyenlösek már ami a jegyárakat illeti
F_Viktor
@excep: Miért nem lehetett 20 perccel hosszabb a rendezvény?
Tán csak nem valamelyik kormánytagnak kellett saját maguk fényezésére a színpad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.