Vészforgatókönyv szerint dolgozik az Összezárva Friderikusszal című produkció stábja, ugyanis a műsor történetében először félbeszakadt a forgatás – értesült a Blikk.

Az ok az volt, hogy olyannyira nem volt meg az összhang Friderikusz Sándor és vendége, Árpa Attila közt, hogy a színész egyszerűen elsétált a felvételről az első 10 óra után.

Egy stábtag így nyilatkozott a feszültség forrásáról:

Fridi és Árpa között olyan feszült volt a hangulat, hogy fogadásokat kötöttünk, mikor pattan fel egyik vagy másik, és hagyja ott a fenébe az egészet. Árpa kiakasztotta Friderikuszt, amikor elkezdte Vitrayval egy lapon emlegetni. Aztán cinikusan még rá is kérdezett, hogy ki lehet-e­ ejteni Vitray nevét abban a ­stúdióban, ahol ő tartózkodik.

Eközben állítólag Árpa "mindenre egyszavas, nyegle" válaszokat adott, volt, hogy a két férfi percekig egymáshoz sem szólt. Végül maga a színész ajánlotta fel, hogy inkább elmegy a forgatásról.

Árpa Attila így nyilatkozott az esetről:

Nem haragszom, és csalódott sem vagyok, viszont gazdagodtam egy felismeréssel: a bulvárszerepléseket hanyagolnom kéne. Számomra menet közben derült ki, hogy abban a helyzetben én nem érzem magam jól, de Sándor sem volt százszázalékos formában. Sokat lendített volna az ismerkedésünkön, ha megnézte volna a filmemet, és elolvasta volna a könyvemet.

A műsor producere, Hajdú Péter csak annyit mondott a Blikknek: lehet, hogy az adást le sem fogják adni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa-
Árpa Attila színész? Hahaha... még ripacsnak is szar... egy nagy nulla, dilettáns tehetségtelen senki tolvaj, aki összelopott egy vagyon, mert jókor jó időben taposott jó helyen, persze hátszéllel, csókkal seggnyalással, a legundorítóbb alja szégyenmagyarok egyike...
Szeparepa-
Árpa Attila színész? Hahaha... még ripacsnak is szar... egy nagy nulla, dilettáns tehetségtelen senki tolvaj, aki összelopott egy vagyon, mert jókor jó időben taposott jó helyen, persze hátszéllel, csókkal seggnyalással, a legundorítóbb alja szégyenmagyarok egyike...
vukkocska
Friderikusznak ezt a műsor sorozatát egy kivétellel láttam. Amit nem tudtam-akartam megnézni, az az Alekosszal volt, mert azért mindent nekem sem vesz be a gyomrom. Valamennyi megnézett, és Friderikuszt ismerve biztos vagyok benne, hogy a "készülékben a hiba" nem az ő hibájából keletkezett. Abból is gondolom, ahogy Árpa nyilatkozott, el kellett volna olvasni a könyvét, és megnézni filmjeit. Na, ez volt a hab a tortán. Nagyképű barom. Ha valaki felkészül a riportalanyaiból, az éppen Friderikusz.
coni
Valóban nem egy kategória a két ember. Elöszőr furcsának találtam Friderikusztól, hogy bevállalta ezt a műsort, de láttam egyet (Gy.F.) és rá jöttem a műsor valós tömegigényt elégít ki, profi módon. Friderikusz exhibicionizmusa foglalkozásával járó kényszer, de legalább felkészültsége és maximalizmusa miatt magasan kollegái felett áll. Persze sok múlik a "lakótárson" is, látszólag az örök sértődött Árpában nincs annyi amivel meg lehetett volna tölteni a műsoridőt, ugyanakkor Gy.F. egyedül elvitte a műsort.
KERKA
Ez az egész műsor egy kínlódás. Nyögvenyelős valami. Ha a Hajdú irányít valamit, abból nagy pénzt akar csinálni. Ha a Friderikusz vezet egy műsort, abból sok pénzt akar kapni.
Na ezt a kettőt tegyük össze. Eredmény: két pénzéhes ember nyögvenyelős műsora:))
vukkocska
@KERKA: Mennyit láttál belőle? Sokféle ember volt már nála, többek között Oláh Ibolya is. Ugye, hajlamosak vagyunk a cigányokat csak negatívan megítélni. Én olyan szépen beszélni magyarul, mint ahogy ezt Oláh Ibolya tette, nagyra-becsült televíziósainktól sem hallottam. Élvezet volt hallgatni. Megnéztem Tóth Gabit is - akitől egyébként az X faktorban kivert a víz - nagyon jó műsor volt. Ami vitathatatlan Friderikusznál, mindegy, hogy professzorral, művésszel, vagy sportolóval készít műsort, hihetetlenül felkészült és korrekt. Az, hogy Friderikuszt meg kell és megfizetik, az miért baj? Én Hajdú Péterrel nem emlegetném egy évben sem, nem hogy egy napon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.