Ákosnak sikerült kövérlászlói magasságokba emelkedve középkori nosztalgiát idéző gondolatokat megfogalmazni a nemi szerepekről. Többek közt azt fejtegette az Echo Tv-nek adott interjújában, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem inkább az, hogy tartozzanak valakihez és szüljenek neki. Ettől az internet felrobbant, mi pedig összeszedtük a legszórakoztatóbb kommenteket.

Az énekes hamarosan koncertet tart az Arénában, ennek Facebook-eseményét szállták meg azok, akik kiakadtak Ákoson. Íme, néhány a legjobb trollkodások közül:

- pedig nem tudjátok, mit hagytok ki! az Idelenn Idegen című szám előadása közben állítólag egyedülálló látványelemként és példamutatásból a Művész Úr meg fog szülni egy fehér lovat a színpadon.

- Az hogy ha egy nő elmegy a koncertre az azt jelenti hogy túl hosszú a lánc

- Nyugati a zene, de keletre tart...

- Sajnos nem tudok jönni a koncertre. Otthon leszek, őrzöm a tüzet. (egy női kommentelő – a szerk.)

- Fekvőjegy nincs? Szüléshez praktikus lenne.

- A bejáratnál osztanak csadort? Mer' akkor elengedem az asszonyt. Addig megpróbálom elintézni, hogy terhes legyen.

- A zasszony szeretett volna elmenni a koncertre, de mondtam nekije – A méhed járjon, ne a szád!

- Hogy sikerült lázadóból átmenet nélkül naftalin szagú lankadt pöccsé változnod?

- Sziasztok, lesz lehetőség teherbe esni a koncert alatt, vagy esetleg a backstage-ben összeütni egy paprikás krumplit?

Frissítés: azóta az esemény Facebook-oldalát kőkeményen elkezdték cenzúrázni.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Olyan sötét vagy öregem mint a bányásztrikó !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Olyan sötét vagy öregem mint a bányásztrikó !
Szókrakész
Egyszerű a gyógyszer.
Nem kell hallgatni, elmenni a koncertjeire.

Arra már a fidesz is másként reagálna, nem futtatná, tömné annyira pénzzel a fidesz pacsirtáját.
Ilyen dalszövegeket pedig a dalszerkesztő szoftverem is secperc összedob.
coni
Az EU-ban a legmagasabb a születések száma azokban az észak európai országokban ahol a férfiak és a nők felváltva maradnak otthon "gyesen". Nálunk ahol csak a nők őrzik a tűzhely melegét folyamatosan csökken a pöttyös fenekűek száma...
Vajon miért???
karma1
@Szeparepa2: Jo ez az uj kifejezes: Tisztessegben MEGORULT bacsi... SZUPER!!!...:o)))
Desischado
Mit lehet várni ettől a fidesz bérenctől! Istenkém, de utálom!
bakegya
Ennek is inkább a kerítésen egy lukat kellett volna inkább keríteni...az már igaz.
pbalage
Nem értem mi módon sikerült megállnia, hogy egyszerűen tojónak nevezze a nőket.
Csodálom az eszét ennek a hulladéknak.
És ezúton is kívánok neki további sok boldogságot.

www.youtube.com/watch?v=i6pJUFb6HzI
(ezt a linket csak kibaszásból tettem ide róla a véletlenül klikkelőknek)
Toby
Ugatott egyet az utcazenész - bocs az utcazenészektől, ők többet érdemelnek - így, karácsony előtt, hátha lepottyan egy kis zseton a gazdiktól és fussa fidesznyik kottákra is.
nezelodo
@bakegya
Az apjának kellett volna azt a kerítést megkörnyékezni, és nem éreznénk ennek az alaknak a hiányát.
human
@Horizont: Az életútja mint a fideszé. Liberálisként kezdték és jobboldali konzervként végezték.
human
Egyébként nincs azzal bajom, hogy megosztotta világképét egy ismert ember. Legalább megismertük.
Mondjuk kíváncsi leszek hány nő megy el ezek után a koncertjére. Mert ugye a liberálisabbak nem nagyon fognak. A 18 év alatti konzervatívokat meg még nem engedik koncertre. A fölött meg már férjük van aki szintén nem engedi lecsászkálni. Úgyhogy Ákosnak maradnak a férfiak, khmmm.
dr. prédikátor
Valaki árulja már el hogy ki ez a pöcsfej???Ez is valami megmondó fütyi-sz geci???
dr. prédikátor
@Horizont: Ez a buzernyák Kossuth díjas???,meg díszpolgár???Akkor én megpályázom a Nóbel díjat!!!
justhpeter
@dr. prédikátor: Nóbel díj általam azonnali hatállyal megítélve, biztosan jobb helye lesz mint ennél az agyhalottnál a Kossuth díjnak.
dr. prédikátor
@justhpeter: Kösz az előlegezett bizalmat!!!
papa.49
@Mirabilis: Hogy ő is szellőztethesse a pofáját))))))))))))
vadnarancs
Ákoska irigylem a csajaidat, biztos szuper volt nekik veled!
mariaberta
Hülyeség ellen nincs orvosság. És mint tudjuk, két hülye egy pár Szépek együtt, kövér-ákos , a nevük is pászol, az agyuk is, mi itt a gond?
Az a Lipót, az a Lipót, miért is kellett bezárni???
kutyahűség
És ez az ember meri magát művésznek nevezni? Ez az ember kapott Kossuth-díjat? Gratulálok narancsos nemzeti kulturális színvonalhoz! :(
magyarbakancs
A Fidesz minden férfit tenyéssz bikának tekint,a hölgyeket meg szülő gépnek.
Ez a nemzeti ganék világnézete.
rugacs
Érdekesek a fenti hozzászólások is... Tehát ha egy ilyen sötét mondvacsinált művészt díjazzák, akkor a kormány is olyan...
Ez visszafele is így működik?
A Kádár korszakban (amit az emberek jó része utált) olyan művészeket díjazott, mint Törőcsik Mari, Avar István, meg Zenthe Ferenc, meg sorolhatnám.
Tehát ama mocskos rendszer díjazottai sem érdemelték meg a megbecsülést?
Mert szerintem az általam emlegetett művészekhez képest Ákos egy nyeretlen kétéves, míg a mostani rendszer a visszásságai ellenére is sokkal élvezhetőbb, mint anno Kádáré.
KERKA
@rugacs: itt nem az a gond, hogy ákos a rendszer által díjazott művész, ( díjazott de egy senki az én szememben) hanem az, hogy olyan kijelentést tesz, amihez semmi köze, csak fölkeveri a szart fölöslegesen. Megpróbált kiállni a Kövér mellett, holott erre senki sem kérte föl, de az visszafelé sült el.
Akiket felsoroltál, azok a Kádár rendszerben valóban nagy művészek voltak, de csak a színháznak éltek és nem beszéltek marhaságokat. Az általuk megformált jellemábrázolás tette őket naggyá.
Eriksson
Itt szinte mindenki azt mondja, hogy ez az Ákos egy nagy senki. Ha nem vesszük figyelembe a zenei munkásságát, akkor tényleg az.
Szóval nem kellene figyelembe venni, hogy mit dumál, mert ha ekkora érdeklődést keltett, akkor mégiscsak valaki. Én inkább azt mondanám hadd makogjon, kutyát nem érdekli.
egon1
Azon gondolkozom,vajon a nyelv-átültetés-plasztikai műtét ?...És az ilyen ákos féléket közpénzből műtötték ? Mert ha az én pénzem is benne van ,akkor egy ollóval szeretném levágni a részem !
mariaberta
hülyeség ellen nincs orvossság,,,,, érted? kedves ÁRKOSS???
rugacs
@KERKA: Szerintem meg az van, hogy egy művésznek titulált senkiházi véleményt formált valamiről, amit egyébként bárki megtehet. Neki ez a véleménye. És? Ki nem sz@rja le? Hát pl. te. De én pl. igen. Nem szeretem sem őt, sem a művészetét. S bár eddig sem, ezután még kevésbé leszek kíváncsi a véleményére.
Egyébként pedig bármely politikusnak lehet bármiről magánvéleménye.Más kérdés, ha én politikus lennék, mindenhol és mindenről úgy nyilatkoznék, ahogy 1 politikustól elvárják. De én nem vagyok politikus és ilyen jellegű ambícióim sincsenek. Így aztán bármiről bármit mondhatok.
rugacs
@KERKA: A gondolatod 2. fele meg csak részben igaz, főleg az első fele. Ugyanis ők is nyilatkozgattak mindenféléről, bár főleg rendszerváltás után, amikor már nekik is szabad volt a vélemény nyilvánítás. De mint ember sem volt mindegyik kimagasló. A Garast nagyonjó színésznek tartottam, de mint ember egy tapló volt. És nem csak ő.
Régen volt egy tanárom, akit sokáig nagyra tartottam és nem csak én. Aztán ballagáskor felmentünk hozzájuk és meglepően kutyául viselkedett a családjával. Mindenki értetlenül nézett rá, mire ő megjegyezte: "a nő és az értelem antagonisztikus ellentétben van egymással." Ezután szó nélkül felálltunk és eljöttünk. 25 férfi ember és 3 lány. Ez a fajta szemlélet már akkor csípte a szemünket...
magyarbakancs
@rugacs: "A Kádár korszakban (amit az emberek jó része utált."
Ezt te honnan gondolod?
rumpundli
@magyarbakancs: Dehogy gondolta! Mondták neki. Mivel saját az nincs, ezt is magáévá tette.
KERKA
@rugacs: Na hallod jó nagy purparlé lett ebből a hírből. Igazad van, le se tojom ezt a kitüntetett művész urat, aki amúgy semmit sem ér a szememben. Még kb 10 évvel ezelőtt a Balatonon nyaraltunk, talán Almádiban? ott volt meghírdetett koncertje, félházzal ment a dübörgés:))
csa-csa
mind a három idióta volt! a Telecom is, Ákos is, a kormány is! mi meg majd szívunk a Telekomnál! mert hogy behajtja a veszteségét az tuti! a német tulajt sem értem! miért enged beleszólni!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.