Ma már egyszer helyreteremtett bennünket a közmédia, csak mert nem közvetlenül az MTVA, hanem egy leánycégük rúgott ki három szerkesztőt, úgyhogy már csak félve írjuk, de "valahonnan onnan" most Jakupcsek Gabriellát menesztették.

Legalábbis az MNO cikke szerint, amiben az olvasható, a napokban közlik összesen százharminc emberrel (köztük ismert rádiósok, televíziós műsorvezetők, jó nevű rendezők és sok műszaki ember), hogy január elsejétől már nem számítanak a munkájukra a közmédiánál.

Ma délben közölték a közmédia egyik arcának számító Jakupcsek Gabriellával (aki a Duna Televízión futó jelenlegi műsorok közül a nézettnek számító Ridikül műsorvezetője, valamint a Magyarország, szeretlek! című hétvégi show egyik csapatkapitánya), hogy kirúgják a belsős munkatársi állományból – írja az MNO, és azt is tudni vélik, a Ridikül stábjának ma három műsort kellett volna rögzítenie, Jakupcseket az első és a második rész rögzítése közötti átállási szünetben hívatták a személyzeti osztályra. 

A lap kereste a műsorvezetőt telefonon, aki elmondta: van a kezében ugyan egy csoportos leépítésről szóló papír, de ezzel kapcsolatban jelen helyzetben nem kíván bővebben nyilatkozni, ahogy az MTVA sem reagált.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Vajna Timi kapja a Ridikült, mert nagyon ért hozzá!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Egyébként a műsora és ö maga a cim etimológiájával konform volt: ridicule ill. ridi-cule! =))
verum
@Eriksson: - a törvényesség fontosságát nem érted. Ha van indok, azt meg lehet fellebbezni, meg lehet vétózni. Ha nincs indok, ha a törvény nem teszi kötelezővé, akkor mindenki teljes mértékben kiszolgáltatott.
tobikamama
Ki kell várni biztosan aki szorosan a Fidesz nyalókát szopogatja az kapja meg, mért ,volt már másként ebben a nagyon tiszta Magyarországon hajrá Magyarország hajrá Magyarok.a választás után rögtön lehetett látni aki nem ált át azt kirúgták, aki még most sem áll át azt is kirúgják, na ez a rendszer váltás,ha nem úgy van ahogyan én mint fél isten elgondolom akkor kirúgom hát mégis csak én mondom meg,hogy mi történjen itt.
Eriksson
@verum: Nem elég indok a tulajdonos váltás?
verum
@Eriksson: - törvényesen nem.
Nem tudom, talán ebbe az országba tényleg kár bármiféle törvényt hozni. Az emberek teljesen átalakultak a mostani bárki bármit tehet, ha hatalmon van dologohoz. :-(
kata53
@vadnarancs: No akkor inkább kihagyom. Bár nem hinném, hogy vajna timike elkezdene dolgozni. Kizárt dolog!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.