Május végén kezdődhet a forgatása Antal Nimród Viszkis címmel készülő új mozifilmjének, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja.

A nagy sikerű Kontroll (2003) rendezője új alkotásában több mint tíz év után szeretné Magyarországon kamatoztatni Hollywoodban szerzett tapasztalatait, hogy egy látványos és izgalmas filmben mesélje el az ország leghírhedtebb bankrablójának történetét, és megmutassa, a kilencvenes években miként emelt bulvárhőssé egy bűnözőt a média – olvasható a Filmalap MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményében.

A valódi eseményeket fikciós elemekkel keverő Viszkis Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik. A rendező tervei szerint a humort és a látványos akciójeleneteket sem nélkülöző film sztorijának kialakításához segítséget nyújtott Ambrus Attila is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta.

A szereplők névsorát az alkotók csak a május végén kezdődő forgatás előtt hozzák nyilvánosságra. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz. A Viszkis producere a Kontrollt is jegyző Hutlassa Tamás. A film a tervek szerint 2017 tavaszán lesz látható a mozikban.

A Viszkis filmet mintegy 130 különböző helyszínen fogja rögzíteni a stáb, többek közt olyan erdélyi vidéken is forgatnak majd, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik – áll a közleményben, amely szerint az alkotás az 1967-ben bemutatott Bonnie és Clyde vagy az 1972-es A keresztapa című filmklasszikusokhoz hasonlóan fog betekintést nyújtani a bűnözés különös világába.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@justhpeter: Persze megint vándorolni fog egy kis zsebebekbe is belőle.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rumcájsz
EZ ABSZURDUM!

Adóforintokból támogatni egy rablóról készített filmet? Reklámozni?

Hú de mocsok banda!
Tádé
Megint megláttam ezt a képet.
Segítséget kérek!
Melyik állat fajtához sorolható?
sokanvagyunk
A drónnal készült "királybirtoki" filmezést miért is nem támogatja?
papa.49
@Kristóf Péter: Ez a ,,NEMZETI HÖRCSÖGÜNK,, már igazán ismerhetnéd, csak el a gabona helyett a suskát lopja el tőlünk)))))))))))
Bercifiu
Telik a pénzünkből. Bár azt olvastam a Ludas Matyiban, hogy a kaszinókat is bekötik a NAV hoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.