Már csak úgynevezett szubintenzív ellátásra van szüksége a két hete agyi infarktust kapott Kulka Jánosnak, aki egyre több szót tud kiejteni – olvasható a BorsOnline-on.

 Mint kedden írtuk: Azt már eléggé határozottan ki tudja mondani, hogy "köszönöm szépen, elég volt”. A BorsOnline ezt megerősítette, sőt egy vicces momentummal egészítette ki. Egy alkalommal, amikor egy ápoló a szobájába lépett, és elhúzta az ágyát takaró függönyt, Kulka mosolyogva köszöntötte:

Kukucs!

Még szigorú, monitoros megfigyelés alatt tartják az Amerikai úti Országos Idegtudományi Intézet úgynevezett szubintenzív őrzőjében. A színész fejét, különösen a vérrög miatt sérült részt folyamatosan ellenőrzik.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Január
Nagyon örülök neki, amikor már valaki kikerül az intenzív osztályról az intézetben, az már a gyógyulás útján van. Tudnak azok a dokik, anno azt mondtam, hogy a halottat is feltámasztják. További kitartást és gyógyulást, nem kell siettetni. Most már minden rendben lesz. :))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Január
@csa-csa: Volt benne részem, azért már nem akarok többé odakerülni, átadom a helyem a betegeknek. :))))
vukkocska
@csa-csa: örüljünk, hogy Kulkánál minden összejött, ami a gyógyulásához vezethet. Úgy gondolom, sokunknak van rossz tapasztalata is.
csa-csa
@vukkocska: örülök is! egyik kedvencem
eugen4402
Hála Istennek, viszonylag hamar gyógyulni kezdett. Egy néhai kollégámnak hónapokig tartott, mire egy értelmes mondatot ki tudott mondani. Volt egy elátkozott szó, amit csak leírni tudott, mert képtelen volt érthetően kiejteni. Amikor kérdeztem, mit kívánna, mit hozzak neki, a "szilva" szó nem sikerült sehogy, maradt a papír és a ceruza.
papa.49
Adja Isten, hogy teljesen felépüljön...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.