Új, országos kereskedelmi rádiós frekvenciaterv kidolgozására kérte fel a médiatanács a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hivatalát, miután idén novemberben az országos kereskedelmi rádió, a Class FM határozott időre szóló jogosultsága hét év múltán lejár – áll az NMHH által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A médiatörvény szerint a jogosultság legfeljebb hét évre érvényes és egyszeri alkalommal – kérelemre – öt évre megújítható. A médiatanács – mint a rábízott médiaszolgáltatásra használható frekvenciakészlettel hatékonyan és felelősen értékgazdálkodó testület – feladata és joga dönteni a rádiófrekvenciák hasznosításáról. Egy jogosultság lejártakor a grémium minden esetben megvizsgálja a frekvenciakészlet értékét és összetételét – írják. Mindez annak érdekében történik, hogy a változó piaci környezetet, a műsorszórási gyakorlatot és a technológiai fejlődést is figyelembe lehessen venni a frekvenciagazdálkodásban.

Felidézik:

a frekvenciahasznosítás kivételes esete az, ha az addigi szolgáltató újabb időszakra megkapja a használat jogát. A Class FM szolgáltatója a törvényi előírás szerint időben kérte az új szerződés kötését a lejáró jogosultságra.

Ugyanakkor emlékeztetnek: a tulajdonosi joggyakorlás körében a médiatanács a médiaszolgáltatási jogosultságok megújítása során belátása szerint dönthet arról, hogy kíván-e élni a rendelkezési jogával, tehát hasznosítja-e a médiaszolgáltatási lehetőséget, és ha igen, akkor pályázati eljárást folytat-e le vagy változatlan feltételekkel megújítja a korábbi médiaszolgáltatási jogosultságot.

A törvény alapján a kérelmet a médiatanács a jogszabályok biztosította hatáskörében mérlegelése szerint bírálja el, és jelen esetben a kérelemnek nem adott helyt – írják, jelezve, hogy a testület ezzel egy időben gondoskodott új pályázati terv kidolgozásáról.

Így az év végéig egy bővülő vételkörzetű, új szolgáltatás pályázható majd, így nyitva marad a kapu a Class FM szolgáltatójának is – nyertes pályázat benyújtása esetén – a jelenlegi rádiózás folytatására

- tudatják.

A frekvenciaterv és a pályázati felhívás tervezetének kidolgozása néhány héten belül várható, a nyilvános közzététel helyéről a hatóság a honlapján és hirdetményben is beszámol. Mindkét dokumentum esetében több hét áll majd rendelkezésre az érdeklődőknek a véleményezésre. A tervezeteket a közzététel utolsó napjától számított 45 napon belül véglegesíti a Médiatanács, megjelölve majd a pályázati ajánlatok beadásának napját is – zárul a közlemény.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Mirabilis: A ,,pocokképű,, érdekkörébe fog kerülni, na jó mondjuk a blamázsért nem kár mag a vadonért se!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
Újabb pofa összevarrva, töretlen lendülettel haladunk az orbáni illiberalizmus fejlődésének ÚTJÁN... A sikeres vidéki rádióállomásokra ugyanez a gyászos jövő vár, mert a "frekvenciahasznosítás"-fedőnév bármit eltakar. A Strasznoff-kormány bármit elvehet bárkitől, és eladhatja annak, aki megszolgálja. :-(((
cs.n.
@papa.49: Ha már szóba került, az új román tévéadóit már felkarolta az Antenna Hungária, ami ugye állami cég lett egy ideje. Tegnap beraktak négyet is a csatornalistába, bár műsor még csak az egyiken van. A másik hármon semmi, csak azt tudni, hogy előfizetés nélkül adják majd, elsőként a röhejes nevű "Izaura TV" startol 14-én.
papa.49
@cs.n.: Nálunk még csak a mozi + fogható, de semmi változás nincs a műsorban, mondjuk eddig se nagyon néztem a pro 4. aminek a helyére került...
Mondhatni hiába van a kínálatban 96 csatorna, mikor abból kb. ha 20 olyan van aminek a műsorában találok olyat amit megnézek, mert folyamatosan nem nézek tv. t, csak előre kijelölöm magamnak amit megakarok nézni, és hála a ,,szolgáltatónak,, / Invitel/ az se mindig sikerül...
cs.n.
@papa.49: Az a negyedik, amit beraktak. Csak itt újként, mert az elődjét, a pro4-et nem adta az AH.
papa.49
@cs.n.: Én most fogok szolgáltatót váltani mert kurvára unom már a Invitel-t, ha esik az országban valahol az eső, vagy a szellőnél erősebb szél fúj, máris kiesnek csatornák, de érdekes módon soha nem szűnik meg az állami tv. sugárzása csak a többi, mivel én meg azokat pont soha nem nézem, ilyenkor kénytelen vagyok konzervre átállni, videó, vagy DVD. persze ilyenkor elmegy az internet, és a vezetékes telefon is, csak a havi díjban nem jelentkezett még egyetlen egyszer se a kiesett időkre jóváírás, de ha én nem fizetem be a számlát időre akkor már teszi rá a 600 Ft. kamatot, arról már nem is beszélve én 2 éve fizetem a havi 9900 Ft számlát, ha valaki most köt szerződést velük annak 1 évig csak 4999 Ft ugyanez...
Nem titok most átmegyek a Telekomhoz, náluk legalább figyelembe veszik ha technikai hibák végett kimaradás van, és nekem jobban tetszik a csatorna kínálatuk is...
cs.n.
@papa.49: Hát igen, nem mindenhol egyformák a vételi lehetőségek. Még rádiónál sem, hiába van papíron országos lefedettség. Itt pl. még a Class FM se nagyon fogható, úgy sistereg, mint krumpli a forró olajban. De ugyanígy van a többi "országos" rádióval is, egyedül a Kossuth jön be tisztán fm-en. Azt valahogy tudják közelebbről is sugározni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.