Egy gyerekeknek szóló csatorna, a Kiwi TV és egy gasztroadó, a Chili TV indulását jelentette be az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a TV2-csoport; közlésük szerint mindkét program még a nap folyamán megkezdi adását.

Tájékoztatásuk szerint este hét órakor indul a két saját gyártású műsorral debütáló Chili TV, amelyből a konyhai fortélyok és a családi receptek bemutatása mellett a nemzetközi konyhát is megmerhetik a nézők.

Jelezték: a legkisebbek szórakoztatásáról a Kiwi TV gondoskodik majd, ahol oktató és szórakoztató tartalmak egyaránt helyet kapnak, köztük egy saját gyártású zenés, edukatív gyerekműsor; a tartalom elsősorban a 4-10 éves korúakra fókuszál, akik a zenés kikapcsolódás mellett szellemi képességeiket is fejleszthetik.

Jelezték: a tavasszal bejelentet portfolióbővítés során indított új csatornákat a UPC Digital Bronze és Digital Gold csomagjában már megtalálhatják az érdeklődők. A további szolgáltatókkal folytatott tárgyalások eredményeként a későbbiekben egyre szélesebb körben lesznek elérhetőek – tették hozzá.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hurrá! Van vagy négy mese csatorna, van Tv paprika. Jön az ismétlések ismétlése!
vadsanca
@Nessy: ...és még fizetős is. Tényleg, hányszor kell fizetni ugyanazért a műsorért? Ma az egyik , holnap a másik-, holnapután a harmadik csatornán, és még biztos lehetne fojtatni. Akkor mi is ebben az új? Egyáltalán ki néz ennyi csatornát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.