Meryl Streep nagy hatású beszédet mondott tegnap éjjel, miután átvette a Golden Globe-gála életműdíját. Toleranciára, és az idegenek befogadására buzdító beszéde pillanatokat alatt vírusként kezdett el terjedni a közösségi médiában.

„Mi is Hollywood igazából? Csak egy rakás ember, akik mind máshonnan jöttek ide. (...) Például Amy Adams Vicenzában, Olaszországban, Natalie Portman Jeruzsálemben született. (...) Vagy nézzük Ruth Neggát, aki Etiópiában született, majd Írországban nőtt fel. Ryan Gosling, mint minden kedves ember, kanadai. Hollywood fulladozik a kívülállókban és a külföldiekben. Ha őket kirúgjuk innen, akkor nem marad más, mint az amerikai foci és a Mixed Martial Arts (MMA, Amerikában is népszerű kevert küzdősport), ezeknek semmi köze a művészethez" – mondta beszédében, utalva Donald Trump idegenellenes kampányfogásaira.

Trumpra később is visszatért. Az év legemlékezetesebb teljesítményének nevezte, amikor a frissen megválasztott amerikai elnök kigúnyolt nyilvánosan egy fogyatékkal élő újságírót. Ez kapcsán az újságírók védelmére kért mindenkit, azokéra, akik kiállnak az elnyomottak mellett, és az igazságtalanság ellen. „Szükségünk lesz rájuk, és szükségük lesz ránk, hogy megvédjük az igazságot" – mondta a színésznő.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ludmilla
nagyon szeretem a filmjeit...a paripaarcú kurva csak a közpénzherdáló parókakészítő jóvoltából páváskodhatott ott..Mit is keresett ott?Kiket képviselt?az ingyenélő szajhákat?
karma1
Lattam a beszedet, igazi diva, dama, lady, : megerdemelte az eletmudijat.
Lehet, hogy nem mindenkinek tetszett a beszede, de nem allithattak le, mert az eletmudijat hosszabban szoktak megkoszonni...:o)))))
Kar, hogy nem emlitette a Cukor (Zucker) familiat, Kiralyhegyi Pali bacsit (jo, O visszajott), Lugosi Belat, Gabor Zsazsat, Tony Curtist, Peter Falk-ot es meg sokan masokat, akik nelkul - foleg a Zucker familia nelkul- Hollywood ma egyaltalan nem, vagy teljesen mas formaban letezne,
Ludmilla
nagyon szeretem a filmjeit...a paripaarcú kurva csak a közpénzherdáló parókakészítő jóvoltából páváskodhatott ott..Mit is keresett ott?Kiket képviselt?az ingyenélő szajhákat?
karma1
@Ludmilla: Ne haragudj, en sehol sem lattam horcsogarcot,... A Velvet videoi nem megtekinthetok, (valoszinu annyira VIP), az allokepeken meg azon a 3 masodperces ruhabemutaton a zold soveny elott csak a legyszem-napszemuveges loarcurol lattam.
VAGYIS: lehet, hogy meg mindig el a kitiltas? (A tavalyi Oscar-on is egy osszemontazsolt anyag volt csak font, Nemes Jelest csak timcsike olelgette hulyere...
human
Mégis vannak értelmes emberek is Hollywoodban. A másik pozitív csalódásom De Caprio volt, aki még Trump lányánál is lobbizott, hogy vegyék komolyabban a globális felmelegedést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.