Megviseli édesapja halála a 27 éves Klapka Sandy-t, aki azt mondja, még gyászolni sem volt igazán ideje – írja a Blikk. Klapka György, az "aranyember" néven is emlegetett vállalkozó a múlt héten hunyt el.

A nő apja zálogházában dolgozott, egy ideje már mindennapos munkatársa volt. Azt mondja, minden sarokhoz, irodához fűződik egy-egy történet, ráadásul a munkatársak is gyászolnak, akik közül sokan évtizedek óta dolgoztak együtt Klapkával.

Szerette a kollégáit, és boldoggá tette ez a környezet. Benne volt a tenni vágyás, az életöröm, mindennap jött és dolgozott. Klassz lenne, ha még itt lenne. Az egész családnak nagyon hiányzik, de nekem talán még jobban, hiszen minden napot együtt töltöttünk.

- mondta Sandy, akinek sokáig nem volt kapcsolata apjával, Klapka ugyanis néhány éves korában elvált édesanyjától. Visszaköltözött Magyarországra, míg a lánya Németországban maradt.

Én vagyok a legfiatalabb, én ismertem a legrövidebb idei­g, és ez nagyon igazságtalan. A zálogházban próbáltam bepótolni az elmaradt közös időt. Köztünk volt közel 62 év, így ő nekem a hagyományos értelemben sosem volt az apám igazán, hiszen akkoriban váltak el a szüleim, amikor megszülettem. De felnőttkorban be tudtunk pótolni egy csomó közös élményt. Az sokat javított a kapcsolatunkon, hogy jól tudtunk együtt dolgozni

– mesélte Sandy, aki próbálja folytatni az üzletet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.