Mostmár hivatalos a hír: hackerek törték fel David Beckham egyik postafiókját, hozzájutva az ott tárolt több ezer e-mailhez.

Az elkövetők állítólag felesége, Victoria Beckham meztelen képeire vadásztak, ehelyett azonban azokat az e-maileket találták meg, amelyek az ex-focista jótékonysági munkájához kapcsolódnak.

Feltörték David Beckham leveleit, kínos sorok szivárogtak ki

Mint kiderült, Beckham nem is annyira adakozó kedvű, mint a róla alkotott kép sugallja. A jótékonysági rendezvényekre például első osztályon szokott repülni, ez pedig sokba kerül, így az összeget rendszeresen levonta az adományából. Emellett többször is erős hangnemet üt meg leveleiben, egyszer például azt írta:

Ha nem a lovaggá ütésemről van szó, b*sszátok meg!

A focista egy ideig tagadta a történetet, most már azonban egy barátján keresztül állítja: csak a pillanat hevében írt ilyesmiket a szervezőknek, és neki igazából tök mindegy a lovaggá ütés. Hát persze, szépfiú.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Akkor sem helyes, hogy ezt nyilvánosságra hozták. Sokan csak azért adakoztak egy alapítványnak mert együtt bulizhattak a focistával, vagy csak mert tudták ,hogy az is adományozott oda. Most e miatt talán visszaesik az adakozó kedv.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.