Az érzelmi veszteségen túl nem kevés anyagi vonzata is van annak, hogy Tóth Gabi kiesett A dal hazai válogatójából, és nem ő utazik Kijevbe.

Gabiék ugyanis olyannyira beleélték magukat a sikerbe, hogy májusig egy fellépést sem vállaltak el.

Május közepéig, végéig biztosan nem lesz Tóth Gabi koncert, addigra derül ki, hogy hogyan áll össze az új produkció

– mondta el az énekesnő koncertszervezője, Daróczy Tihamér.

A Blikk információja szerint a Totova indulásába milliókat öltek, aminek nagy része már biztosan nem térül meg így, hogy nem sikerült nyerniük.

Mindent egy lapra tettek fel, a színpadi jelenlétbe és a dalhoz készült klipbe összesen beleöltek legalább hatmillió forintot, amely megtérült volna, ha Tóth Gabi kijut. Hiszen a verseny éppen májusban, a visszatérés előtt van, így Gabi magyar indulóként nagyon komoly marketinget kapott volna, amellyel megalapozhatta volna a Totova-projekt indulását

– mondta el a napilap által megkérdezett szakértő.

Elárulta azt is, Gabi produkciójának gázsija 300 ezer forintnál kezdődik, persze ennek az énekesnő legfeljebb a felét kapja meg egy-egy fellépés után, hiszen állni kell a többi résztvevő költségeit is.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Most jöjjön ide elsírni minden olyan vállalkozó a bánatát aki rossz döntést hozott, és más vitte el előle az üzletet? Ez a szabad verseny, vele jár a bukás is, ezért nem iszunk előre a medve bőrére. Vagy beígérte nekik valaki a biztos sikert?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
aremy
@havasigyopár: szerinted nem az udvar közepére szarik??
nezelodo
@Dr plágium: Az biztos a szerénységért egyszer sem áll be a képzeletbeli sorba, viszont ahol a hegyes könyöket, meg a nagy arcot osztogatták ott többször is tülekedett.
Dr plágium
@nezelodo: Most lesz ideje felkészülni az érettségi vizsgáira, persze csak ha akarja...de nem akarja.
nezelodo
@Dr plágium: Ha leérettségizik, lehet egyetemi tanár is mint a Flóri meg a Rasi.
qxy
@simmering73: hát nem tudod? a Tojota nótát?
HÁRMA TOJOTA FEKETE GÚÚÚÚÚNÁÁÁÁR.
qxy
@havasigyopár: Azért mert " El hitették vele hogy kurva jó és nagyon fasza meg minden. Ezt azért kell mondani neki, mert minden fellépésért hakniért járó pénz részéből az kap nagyobbat aki jobban meg többet mondja hogy Brutálisvagy te vagy a leg jobb
Szegeden is volt egy citerás faszi. kissé hamisan játszott, de hangosan Na sok esetben olyanoknak játszott akik igaz szerették a zenét, csak nem igazán tudták mi is az de jól szól. Na ezek sorba csak mondták.- Karcsi bácsi maga csodálatosan zenél Maga egy Isten adta tehetség Na a Karcsi bácsi a végén el is hitte és nagyon híres is lett addig íg meg is választották az ország első citerásának.és még a citeráját sem tudta tökéletesen hallás után be hangolni.Na ez van ma is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.