Felkérték egy szerepre Gundel Takács Gábort, a főkomornyik lesz a Csókos asszonyban a Zsombói Szabadtéri Színpad előadásában.

Alighogy otthagyta a köztévét, és a budapesti olimpia is beleállt a földbe (a rendezésért kardoskodó mozgalomnak volt egy kis ideig szóvivője), Gundel Takács Gábor újabb feladatot talált magának: színésznek áll.

Színésznek áll Gundel Takács Gábor

A Bors készített interjút a műsorvezetővel, aki bevallotta, a Zsombói szabadtéri Színpad felkérte, hogy szerepeljen a Csókos asszony című operettben, mint főkomornyik.

Gundel egyelőre még vacillál, májusban mond végleges igent, közben gőzerővel keresi a lehetőségeket.

Amit most világosan látok, hogy nem akarok egyetlen televízióhoz sem elszegődni. Sokkal inkább szeretnék műsorokra, ötletekre szerződni olyan emberekkel, akikkel szívesen dolgozom

- mondta el a lapnak, egy másik kérdésre hozzátéve, hogy leginkább a régi csapatával dolgozna együtt, akik közül sokaknak mutatott kaput a köztévé az utóbbi időkben.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ja'j vazze,... Ezzel a fejjel? Tenyleg nem tud semmi mast csinalni? Mondjuk repat egyelni, vagy valami hasonlo...
Cicamama55
Miért ne teljesülhetne az álma? Elmondta, hogy éveken keresztül felvételizett, mert színész szeretett volna lenni...Had próbálja ki magát, az ő álmától nem megy tönkre az ország! :)
adrenalink
@karma1: Mi bajod van Gundi fejével?:-)
karma1
@adrenalink: aaaa, semmi,...Nem erzem, hogy valamit is akar teljes lelkesedessel csinalni,... Maradj talpon, olimpia-ugy , most a szineszseg,... legeloszor a riporterseg... Van egy olyan erzesem, hogy mindig tovabb all, amikor rajon, hogy nem tud oriasit alakitani valamiben...Aztan vagy bejon, vagy nem, kesobb meg ugy jellemzi a helyzetet, hogy sok mindent ki akart probalni az eletben, es hogy milyen szerencses, hogy ez megadatott neki...

Van egy polom, amin ez a felirat: Vegeterian = that's mean : "bad hunter"
Vegetarianus: azt jelenti: rossz vadasz,...
Nem erdemel tobb szot, mar annyian probalkoznak mindennel a teljesen lecsuszott TV-knel, hogy ez fel sem tunik ... Szemely szerint nincs vele semmi bajom, talan csak kicsit elegem van ebbol az ide-oda vandorlo tevestol...
Bennem van a hiba, ha gondolod...
coni
Gundel egzisztenciális problémákkal küzdhet ha elmegy Hajdú celeb-műsorába "szerepelni". Ez nagyon rosszul mutat egy komoly önéletrajzban...
Olimpiát népszerűsíteni egy olyan országban ahol a lakosság többsége nem támogatja megint valami hasonló. És akkor a "köztévében" való szerepléséről még nem volt szó.
adrenalink
@karma1: Te így gondolod, mi lenne ebben a hiba?
Elvégezte a Testnevelési Egyetemet, és sokáig sportkommetátorként dolgozott. Aztán, hogy az M1-nél töltött 10 év alatt vetélkedőket /Maradj talpon,Játék határok nélkül/ is vezetett miért lenne baj? Te is megunnád, ha évtizedeken keresztül csak rántotthúst ennél. Egyébként, ha hinni lehet amit írtak az újságok, nem jókedvében, egy jobb állás miatt mondott fel.
karma1
@adrenalink: Nekem GTG donteserol a regi kabarejelenet jut eszembe: kazankovacs es nogyogyasz...:o))) Igen, tudom, hogy nem jokedveben valtott, de vajon miert pont arra, ami meg ugyanazon a napon meg is bukott, bar lathatoan mar elotte is nagyon necces volt a dolog (olimpia-parti szovivonek beallni) es a Maradj talpon!-ban elegge megtepazodott a tekintelye, - persze csak szerintem, mert csak az en normaim szerint veri a lecet -, amikor az egyik jatekos holgy rosszul lett es meghalt, mert nem engedtek be hozza a baratjat, aki tudta, hogy a baratnoje cukros. Nem vagyok benne biztos, hogy pont ezt az adast is o vezette-e, de ha igen, az kb. annyi empatiat, humanumot tartalmaz, mint egy vodor loszar... Es nekem valahol itt vesztette el a szimpatikus jelleget a fijju... Attol, hogy valaki sportriporterkent a vegzettsege szerint jol megallja a helyet, nem jelenti azt, hogy az Operettszinhazban is o lesz a bonvivan, vagy eppen csak a 77. bekiabalo... Sosem tudnam elkepzelni Feleki Kamillt, Ratonyi Robertet, mint a NAV igazgatojat, vagy eppen a Ganz-Mavag TMK reszlegenek a vezetojet, vagy a Rakosvolgye TSZ elnoket...
Mert ezek a szakmak pont ennyire atjarhatok egymas kozott - persze megint csak az en foldhozragadt elkepzelesem szerint, ugyhogy ne is vegyel komolyan...:o)))))
adrenalink
@karma1:hirtv.hu/ahirtvhirei/a-bom-szerint-meg-kell-vizsgalni-min-ment-el-a-palyazat-1387397

Arra a halálesetre én is emlékszem. Úgy rémlik azt mondta, hogy a rendező/?/ diktálja a felvétel menetét, és mikor eljutott hozzá a hír, hogy mi történt a nézőtéren, képtelen volt tovább folytatni a felvételt, és lelépett.

Valamelyik nap ekézték Tóth Gabit, egy leendő színházi szerepe miatt. Akkor is leírtam, most csak ismételni tudom, hogy a rendező döntése kivel játszat el egy szerepet.
adrenalink
@adrenalink: Még csak annyit. Valamilyen operettet /ha jól gugliztam A denevér/ játszottak nálunk, amit régen látott Anyukám Latabár Kálmánnal, ő volt a börtönőr. És csak azért akart elmenni, hogy megnêzze most hogy játszák. Persze teljesen más volt az egész, kicsit csalódott is, bár en előre szóltam. Csak azt akarom kinyögni, hogy a mai fiatalabb korosztálynak az általad is említett nevek már lehet semmit sem mondanak. Elvárás nincs, az alaján formálnak véleményt amit láttak.
adrenalink
@karma1: A fentit Neked írtam, úgy látszik kezdek pilledni:-)))
karma1
@adrenalink: Latabar egyszeruen potolhatatlan volt a Deneverben...:o))) "Lehet, hogy tan ittam, lehet, hogy tan torgok, de reszeg - az nem vagyok! " Frosch,...:o)))
adrenalink
@karma1: Megnéztem a You Tube-on, nekem nem jött be, de szerintem így kerek a világ:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.